Két debreceni gól csak egy pontot ért

A Merkantil Bank Liga 7. fordulójában a DVSC a Vasas otthonában lépett pályára. A kiegyenlített találkozón két debreceni gól született, az egyiket Zöldesi a saját kapujába ütötte, Baráth viszont a Vasas hálóját zörgette meg.

0

dvsc-szeged90-Medium-300x200 Két debreceni gól csak egy pontot értFotó: Derencsényi István/DVSC

A 6. fordulóban, második félidei játékának köszönhetően begyűjtötte a három pontot Kondás Elemér együttese, némiképp feledtetve ezzel a gyirmóti botlást. Akadtak még hibák, az első félidőben nem találta a Szeged zárt védekezésének ellenszerét a debreceni gárda, de az első gól után, már könnyebb dolguk volt a piros-fehéreknek, akik végül háromgólos győzelemmel abszolválta a hétközi találkozót.

Nincs megállás, sűrű a program, hétvégén már a 7. fordulóra kerül sor a Merkantil Bank Ligában, a DVSC szombati játéknapon, a Vasas otthonába látogatott. A szakértők a bajnokság megkezdése előtt ezt a két csapatot nevezték meg, melyeket a feljutásra esélyesnek találtak. Az angyalföldi együttes viszont rosszul kezdte a szezont, a vártnál kevesebb pontot gyűjtött, ez vezetett oda, hogy a klub szerződést bontott a vezetőedzővel, Bene Ferenccel, így a 10. helyen álló csapat irányítását az eddigi pályaedző, Tóth András vette át.

A Loki, szerdai győzelmének köszönhetően az első helyről várhatta a rangadót, bízva abban, hogy a 90 perc letelte után is megőrzi vezető pozícióját a táblázaton. Kondás Elemér szokásához híven, most is több helyen változtatott az előző mérkőzéshez képest a kezdő tizenegyen. A védelem baloldalára visszakerült Korhut, a középpályán Bényei Ágostont Baráth váltotta, Varga Józsefet ismét a kezdőbe jelölte a mester, míg Kundrák és Tischler ezúttal a kispadon kapott helyet, Varga Kevint viszont nem jelölte a mérkőzésre. Ez a csapatszerkezetben is változtatást eredményezett, a Fáy utcában a hagyományos 4-4-2-es hadrendben lépett pályára a Lokomotív.

Az 1. percben már debreceni helyzetet lehetett feljegyezni, Szécsi lépett ki a védők közül, de Jova vetődve felszedte előle a labdát. Nem óvatoskodtak a csapatok, mindkét gárda támadószellemben futballozott. A 6. percben Bódi jobboldali beadása Bárányt találta meg, a fiatal támadó léc alá tartó fejesét a Vasas kapusa azonban reflexmozdulattal hárítani tudta. Az első 10 percben többet birtokolta a labdát a DVSC, enyhe fölényben játszott a piros-fehér alakulat. A kánikulát heves nyári zápor és erős széllökések tették elviselhetővé, szerencsére azonban hamar abbamaradt az égi áldás. A 19. percben Pekár végezhetett el szabadrúgást, Feczesin védőjét megelőzve fejelt kapura, de Zöldesi a léc fölé tolta a labdát. Ritkán látható potyagóllal szerezte meg a vezetést a Vasas a 22. percben: egy ártalmatlan, nagy ívű beadást Zöldesi érthetetlen módon, nem húzott le, hanem öklözni próbált, de olyan szerencsétlenül ütött a labdába, hogy az a kezéről a saját kapujába hullott (1:0). Nem sokra rá Bódi veszélyes szabadrúgására ketten is érkeztek, de mindkét debreceni játékos centikkel lemaradt a beadásról, így a labda érintés nélkül hagyta el a játékteret. A bekapott gól megzavarta a Loki játékosait, meglehetősen pontatlanná vált a játékuk. A 33. percben Bárány ugratta ki Bódit, a Loki középpályása a kapu előtt keresztbe lőtte el a labdát. Egy hazai támadás végén Viczián szánta el lövésre magát, a labda Korhuth sarkán megpattant, de Zöldesi vetődve szögletre mentett. Az utolsó percben Bódi-Szécsi-Bárány volt a labda útja, a fiatal támadó elől azonban a rutinos Jova az utolsó pillanatban felszedte a játékszert. Többre már nem volt idő, a játékvezető lefújta az első félidőt.

Kondás Elemér nem látott okot a cserére, változatlan összeállításban küldte pályára csapatát a második félidőben. Lendületesen, agresszíven kezdte a játékrészt a DVSC, ennek eredményeképp az 50. percben ledolgozta hátrányát: Baráth futotta le védőjét és a kimozduló Jova mellett éles szögből lőtt a Vasas kapujába (1:1). Nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt a Lokomotív, a vendégek próbálták megfordítani az eredményt. Az 58. percben Bódi beadását Bárány fejelte nem sokkal a jobb kapufa mellé. A Debrecen mestere cserére szánta el magát, a 62. percben Szécsi helyett Sóst küldte pályára. Az iramra nem lehetett panasz, de minkét oldalon elég sok volt a hiba, leginkább a mezőnyben folyt a játék. A 69. percben Ferenczi erős löketét tolta kapu fölé a Vasas hálóőre, majd nem sokkal később ismét a hazai cerberusnak akadt dolga Sós kiugrásánál. Kondás Elemér újabb változtatást hajtott végre, Bárányt Tischler váltotta. Bódiék próbáltak nyomást gyakorolni a hazaiakra, sorra jöttek a beadások, szögletek, de veszélyes helyzetet nem sikerült kialakítaniuk. a 80. minutumban gólszerzőjét is lehozta a Loki szakvezetője, Bényei Ágoston folytatta helyette. Az utolsó 10 percben azt lehetett érezni, amelyik csapat betalál, megnyeri a mérkőzést, ehhez a Vasas állt közelebb: Silye csapata be Vargát, a rendes játékidő végén, lapos beadására jó ütemben érkezett Feczesin, aki kapura pörgette a labdát, de Poór lábáról az alapvonalon kívülre került a játékszer. Ez volt a találkozó utolsó momentuma, a csapatok igazságosan megosztoztak a pontokon.

NB-II 7. forduló

Vasas – DVSC: 1:1 (1:0)

Vasas: Jova – Szivacski (Kleisz, 76’), Litauszki, Silye, Hidi, Hinora, Csató, Viczián, Pekár (Szatmári L., 62’), Radó (Balajti, 82’), Feczesin

DVSC: Zöldesi – Kinyik, Szatmári, Poór, Korhut – Bódi, Varga J., Baráth, Ferenczi – Szécsi, Bárány

Gólszerzők: Zöldesi 22’ (öngól), Baráth 50’