Két győzelemmel zárták a hétvégi fordulót az egyetemi fiókcsapatok

A DEAC idegenben, a DASE hazai pályán szerezte meg a három pontot.

0

labdarugas05-2-300x225 Két győzelemmel zárták a hétvégi fordulót az egyetemi fiókcsapatok

DEAC U19

Kozma Lajos távollétében ezúttal Sáfár László ült a kispadon a Sárrétudvari elleni találkozón. Az első húsz percben inkább a mezőnyben folyt a játék, a kapuk ritkán kerültek veszélybe. A játékrész közepétől viszont egyre több helyzetet dolgozott ki együttesünk, igaz, a hazaiak előtt is adódtak lehetőségek, de az első gólra a 72. percig kellett várni, Bartha Gergelyt nem tudták megállítani és megszerezte a DEAC vezető találatát. A Sárrétudvari mindent megpróbált, hogy egyenlítsen, de túlságosan is kinyíltak hátul, ezt pedig Németi Patrik használta ki a lefújás előtt. Az egyetemi fiatalok bravúros győzelmet arattak a jóval előttük, az ötödik helyen álló Sárrétudvari otthonában, így már csak hat pontra vannak a középmezőnytől.

Sárrétudvari – DEAC: 0:2 (0:0)

DEAC: Magyar, Oláh J., Kontra (Lipők 46’), Orosz (Oláh S. 78’), Kocsis (Dobi 81’), Bojti (Bartha 63’), Olajos, Pap, Tóth, Daku, Újvárosi (Németi 65’)

Edző: Kozma Sáfár László

Gólszerzők: Bartha 72’, Németi 90’

Sáfár László: Egy jól sikerült mérkőzésen vagyunk túl, mindkét oldalon voltak helyzetek, nekünk talán komolyabb lehetőségeink adódtak, de az utolsó húsz percig kellett várni, hogy egyet kihasználjunk. Nagyon kicentiztük ezt a mérkőzést, de tudtuk, nem szabad túl nagy kockázatot vállalnunk. Amit előre megbeszéltünk, a fiúk jól valósították meg a 90 perc során, fegyelmezetten futballoztak és sikerült nyernünk a jóval esélyesebb Sárrétudvari otthonában.

DASE U19

Az őszi, idegenbeli győzelem bizakodásra adott okot a mostani Hajdúhadház elleni találkozóra nézve, és nem is kellett csalódnunk. Már a 9. percben sikerült megszerezni Dobos Attila fiainak a vezetést Bartók András találatával, igaz, erre még volt válasza a vendégeknek, de a játékrész vége előtt a másik Bartók, Péter villant, így előnnyel mehettek az agráros fiatalok szünetre. A folytatásban már esélyt sem adtak a srácok ellenfelüknek, tovább növelték előnyüket, bár a Hadház tudott szépíteni, de Gál Bence második góljával lezárta a találkozót. Nagyon értékes pontokat szerzett a DASE, a győzelemnek köszönhetően két helyet léptek előre a táblázaton.

DASE – Hajdúhadház: 5:2 (2:1)

DASE: Bence, Tóth, Katona, Bartók A., Bartók P., Farkas, Borsos, Gál, Salánki, Sallai, Lányi

Edző: Dobos Attila

Gólszerző: Bartók András 9’, Bartók Péter 44’, Takács Gergő 55’ (öngól), Gál Bence 67’, 80’