
Lendületesen futballoztak Garamvölgyi Péter tanítványai az első félidőben, domináltak, irányították a játékot, birtokolták a labdát. Fölényük a 17. percben góllá érett, Takács Bence találatával megszerezték a vezetést, majd a 29. percben Szakács Levente már kettőre növelte az előnyt. A második félidőben sem változott a játék képe, csapatunk továbbra is jól játszott, az ETO alig tudott eljutni a debreceni kapuig. Váratlanul, egy szöglet után viszont szépítettek a hazaiak, majd egy ki nem kényszerített hiba után, labdaszerzést kövezően egyenlítettek. Csapatunk nagy erőket mozgósított, hogy ismét előnybe kerüljön, de nem sikerült betalálni a Győr kapujába, még egy hatalmas helyzet is kimaradt az utolsó percben.
ETO FC Győr – DVSC-DLA: 2:2 (0:2)
DVSC-DLA: Erdélyi (Csapó 41’), Kundrák, Szabó (Posta 78’), Horváth-Gaudi, Batai, Cibla, Butor (Juhász 78’), Doktor (Vadon 63’), Takács, Szakács, Kokovai
Edző: Garamvölgyi Péter
Gólszerzők: Takács 17’, Szakács 29’
Garamvölgyi Péter: Az első félidő terveink szerint alakult, érvényre tudtuk juttatni játékunkat, agresszívan futballoztunk, jó helyen sikerült labdákat szereznünk, veszélyeztetni tudtuk ellenfelünk kapuját, kétgólos előnyt sikerült kiharcolnunk a félidő végére. Szünet után is mi uraltuk a játékot, java részt az ellenfél térfelén tartottuk a labdát. Sajnos két gólt ajándékoztunk a Győrnek, egy szöglet után és egy labdavesztést követően átlövésből sikerült egyenlíteniük. Az utolsó percben meg lehetett volna a mérkőzés csattanója, de nem sikerült kihasználnunk a ziccert. A mérkőzés összképét tekintve azt mondom, két pontot Győrben hagytunk. Hiába játszottunk fölényben, ez meddőnek bizonyult, nem voltunk elég veszélyesek a befejező zónában. A játékosok hozzáállásával, akaratával nem volt probléma, de meg kell tanulnunk, hogy egy már megnyert mérkőzésen ne veszítsünk pontot.





