Két pontot hullajtott a DEAC Salgótarjánban

A Debreceni Egyetem szerezte meg a vezetést, ám a második félidőben a hazaiak egalizáltak.

0

20240818_DEAC-SBTC68-300x162 Két pontot hullajtott a DEAC SalgótarjánbanFotó: deac.hu

Kellemes időben és a körülményekhez képest jó játéktéren kezdődött a DEAC salgótarjáni találkozója vasárnap délután. A vendégek nyíregyházi győzelemmel kezdték a szezont egy héttel korábban, az SBTC pedig kikapott a kis Lokitól a cívisvárosban.

Kiegyenlített játékkal indult a találkozó, majd nem sokkal később Tóth Dániel védett lábbal, azonban már lesen állt a támadó. Húsz perc telt el, amikor Papp G. Benedek tüzelt távolról, játékosunk a jobb felső sarok fölé csavart. Nem sokkal később Sándor Tamás előtt nyílt volna lehetőség, de szinte az utolsó pillanatban „felszedték az ütőjét”. Többet birtokolta a labdát az egyetemi gárda, és veszélyesebb is volt, a házigazdák többnyire ellentámadásokra építették taktikájukat. Bő tíz minutummal a szünet előtt csapatkapitányunkat, Sándort rúgták meg, ápolni kellett, szerencsére tudta folytatni a találkozót. Nehezen találtuk a ritmust, a házigazdák pedig egyelőre megelégedtek a góltalan állással. Sándor Tamás a visszatérése után adott egy remek középre érkezett passzt, az újonnan igazolt Török László viszont nem tudott a hálóba találni. A 42. percben azonban U18-as válogatott támadónk, Kun Ákos már nem hibázott, a balról kapott lapos labdát a kapu bal oldalába vágta, megvolt a vezetés! Szép gól volt.

A második játékrész elejét igyekezett megnyomni az SBTC, ám igazi gólhelyzetig nem jutott, mert távol tartottuk az ellent a kapunktól. Nálunk volt az irányítás, persze az egygólos előny még nem adhatott megnyugvást. Kilenc percet követően Lakatos Benjámint kellett ápolni, miután nem bántak vele kesztyűs kézzel, le is kellett mennie sérülés miatt. Az első pillanatok után ismét mi domináltunk, letámadtuk a házigazdákat, de a megszerzett labdákat időnként elszórtuk, ezért várni kellett a megnyugtató második találatra. Természetesen nekünk megfelelt az eredmény, a nógrádiak pedig nem tudtak igazán felpörögni, ezért nyugodtabb mederben csordogált a meccs. A félidő közepén Illés tekert a tizenhatoson belülre egy szabadrúgást, Tóth Dániel remek érzékkel tisztázott a rárontó támadó elől. A meccs ezen periódusában mi voltunk azok, akik kontráztak: Tochukwut szerelték az utolsó pillanatban. Sajnos hibáztunk védekezésben, és könnyű síppal befújt büntetőhöz jutottak a salgótarjániak, amelyet értékesítettek Filkor révén, megint futhattunk a három pont után. A 81. percben Sándor végezhetett el szabadrúgást a bal oldalról, azonban kifejelték az ötösön belülről a beadást. Beszorult a „Stécé”, de nagyon fogyott az idő. Jankelics került nem sokkal később bajba, korrigálta a hibáját, majd a házigazdák tüzeltek fölé. Nem sikerült bevinni a második gólt, ezúttal meg kellett elégednünk a döntetlennel.

NB III Északkeleti csoport, 19. forduló

SBTC – DEAC: 1–1 (0–1)

DEAC: Tóth D. – Ujvárosi, Herczku, Vincze, Lakatos (Jankelics 55′) – Sándor, Soltész, Török (Szabó L. 67′), Kun – Papp G. (Tomola 67′), Tochukwu (Tóth D. 75′)

Gólszerzők: Filkor 73′, illetve Kun 42′

– Nehéz, fizikálisan megterhelő mérkőzés volt, amelyen nem kezdtünk jól. Az első húsz perc után átvettük az irányítást, és szép támadást követően megszereztük a vezetést. Utána volt egy remek kontránk, amelyet nem sikerült végig vinnünk, abból megszerezhettük volna a második gólunkat. Idegenben mindig benne van, hogy befújnak egy büntetőt az ellenfélnek, ezért most csak egy pont jött össze. Sokkal szomorúbb, hogy három játékosunk is megsérült. A jövő héten kiderül, mennyire súlyos az állapotuk, reméljük, nincs nagy baj egyikük esetében sem – összegzett Urbin Péter vezetőedző.