Két sorral is győztek a juniorok

Január utolsó hétvégéjén az EBYSL-ben nagy menetelés várt a debreceni juniorokra, szombaton a Győri NEMAK ETO HC, míg vasárnap az Okanagan HCE csapatával kerültek, illetve kerülnek szembe.

0

jeghoki_junior_u20 Két sorral is győztek a juniorokA létszámhelyzet ha lehet, még tovább romlott; Lányi, Kiss Tamás, Kuleshov, Rácz Kristóf és Salló után Papp Zsombor, valamint Borbát is kidőlt a sorból. Így Máté Csaba mindösszesen 11 mezőnyjátékost tudott a pályára küldeni, közülük Márton Koppány betegen is vállalta a játékot!

Máthé Csaba vezetőedző ismét az elismerés hangján szólt játékosai helytállásáról. Kiemelte, hogy a győzelem kulcsa a fegyelmezett védekezés volt; már a semleges harmadban megszűrtük a győriek támadásait, ha mégis bejutottak a harmadunkba, ott volt Gönczi Lajos, aki extra teljesítményt produkált, 94,4 %-os hatékonysággal védett. „Az egész társaság szépen dolgozott, a maximumot hozták ki magukból, nagyon nagy munkát fektettek ebbe a mérkőzésbe. Vasárnap hihetetlenül nehéz dolgunk lesz, de még véletlenül sem megyünk feltartott kézzel St. Pöltenbe! Amíg erővel bírjuk, megyünk előre! Remélem, hogy a sérültjeink lassan felgyógyulnak, mert hova tovább elfelejtjük, hogyan kell három sorral játszani!”– fejezte be értékelését Máthé Csaba.

Győri NEMAK ETO HC-Debreceni HK 2-5 (0-2, 1-1, 1-2)
Gólszerzők: 
Jaroslavov(2), Kozma(2) és Szigeti