Fotó: DVSC
Azzal, hogy előző héten sikerült legyőzni a sereghajtó MTK-t, újabb lépést tett a bennmaradás felé a DVSC, a begyűjtött pontoknak köszönhetően a hetedik helyre ugrott Joan Carrillo együttese. Ez már lélektani előny a riválisokkal szemben, ám nem dőlhetnek hátra a piros-fehérek, hiszen továbbra is csak négy egységnyire vannak a kiesőzónától.
Szombaton is rivális gárdával találkozott a Vasutas, a 23. fordulóban az egyik üldöző, a Budapest Honvéd otthonában lépett pályára az együttes. Az idei szezonban már kétszer sikerült legyőzni a kispesti alakulatot, így joggal reménykedhettünk abban, hogy a harmadik párharc is debreceni sikerrel zárul. A Loki győzelem esetén ideiglenesen az ötödik helyre lépett volna előre, de a kispestiek is szeretnék lerázni magukról a veszélyzónában tanyázó riválisokat, így különösen nagy téttel bírt a szombat esti ütközet. Joan Carrillo egy helyen változtatott az MTK elleni győztes csapatán, ezúttal Ugrai Rolandot jelölte a kezdőbe, ugyanis Szécsi Márk sérülés miatt nem tudott elutazni Budapestre.
A hajdúsági gárda lépett fel támadólag a mérkőzés elején, percekig a Honvéd tizenhatosa előtt tartva a labdát. Az első helyzet ugyanakkor hazai oldalon adódott, Zsótér Donát ugratta ki Nenad Lukicsot, aki a tizenhatos előteréből vette célba a bal alsót, ám a labda a kapufa mellett centikkel hagyta el a játékteret. Válaszul Ugrai Roland hozta helyzetbe Dorian Babunszkit, ám Ivan Lovric az utolsó pillanatban menteni tudott. Ahogy teltek a percek, kiegyenlítődött a játék, mindkét fél igyekezett támadó szellemben futballozni, helyzeteket azonban nem lehetett feljegyezni. Egészen az első negyedóra végéig, akkor ugyanis Ugrai forintos labdát adott Dorian Babunszkinak, de Szappanos Péter jól mozdult ki a kapujából, megzavarva ezzel az észak-macedón támadót. A túloldalon Machach beadására Hidi Patrik érkezett jó ütemben, közeli fejesét azonban reflexmozdulattal védte Gróf Dávid – a kapu mögött helyet foglaló mintegy kétszáz debreceni szimpatizáns nagy örömére. Nem sokkal később már búslakodtak a drukkerek, miután a játékrész feléhez érve vezetést szerzett a Honvéd, Nagy Dominik egy pimasz csellel elfektette Ferenczit, majd tizennégy méterről kilőtte a rövid alsót. Több mint négyszáz perc után kapott gólt a Loki, Joan Carrillonak pedig nagyon nem tetszett, amit látott, a spanyol mester heves gesztikulációval igyekezett feltüzelni játékosait. Egyre többet birtokolták a labdát a debreceniek, de nem sikerült huzamosabb ideig támadást építeni a kispesti térfélen, az átlövések pedig elkerülték a hazai kaput. A túloldalon Zsótér tekerése tréfálta meg kis híján Grófot, de a Loki cerberusa végül kipaskolta a jobb alsóba tartó labdát, néhány perccel később pedig a hosszún üresen hagyott Petkovics lövését is szögletre tolta. A sarokrúgást már nem sikerült levédekeznünk, Petkovics ezúttal lövés helyett centerezett, az érkező Batik Bence pedig Gróf és Deslandes között a kapu közepébe gurított. A Honvéd így kétgólos előnyben vonulhatott pihenőre, de a két csapat debreceni találkozójából kiindulva nem dőlhettek hátra a vendéglátók.
A második játékrész első tíz perce igencsak eseménytelenül telt, ám Ugrai Roland góljára megérte várni, a házi góllövőlistát vezető támadó gondolt egyet, majd a tizenhatos bal sarkáról kipókhálózta a hosszú felsőt. A kispestieket alaposan megfogta a váratlan szépítés, alig két perccel később ugyanis érkezett az egyenlítés is, Albi Doka nagy hibáját Dorian Babunszki büntette meg. A csapatot elkísérő drukkerek eksztázisban ünnepeltek, Nebojsa Vignjevics hosszú másodpercekig fogta a fejét – kezdődhetett tehát minden elölről. Egyik csapat sem szeretett volna túlzott kockázatot vállalni, egyfajta állóháború alakult ki a pályán, kevés helyzettel, de alsóházi rangadóhoz méltóan sok párharccal és ütközéssel. Mindkét szakvezető igyekezett frissíteni, ami kispesti részről be is vált, negyedórával a vége előtt ugyanis a csereként beállt Gale szögletét a röviden Lukics csúsztatta tovább, a hosszún pedig a mezőny egyik legjobbja Marko Petkovics érkezett, aki kapásból a bal alsóba lőtt. Hátrányban kitámadott a DVSC, így egyre több terület jutott az ellentámadásoknak, amelyek közül egyet Nenad Lukics góllal fejezett be, de a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot. A hajrára érkeztek a magyar fiatalok a Lokiba, Baranyai Nimród és Bényei Ágoston is lehetőséget kapott a bizonyításra, miközben a fővárosiak már az idővel is játszottak, apró szabálytalanságok és sérülések tördelték a folyamatos játékot. A rendes játékidő utolsó percében aztán pont került a nyitott kérdések végére, Gale tanári indítását az izlandi Jonsson szelídítette meg a hosszún, centerezésére pedig a harmadik csereember, Boubacar Traoré érkezett, aki nem hibázta el a ziccert. A DVSC hiába egyenlített kétgólos hátrányból, végül 4–2-es vereséget szenvedett a Budapest Honvéd vendégeként, amely így pontszámban utolérte Joan Carrillo alakulatát.
Labdarúgó NB I, 23. forduló
Budapest Honvéd – DVSC 4–2 (2–0)
Honvéd: Szappanos – Petkovics, Lovric, Batik, Doka – Petrusenko (Kadiri 72′), Hidi, Nagy D. (Jonsson 83′), Zsótér (Gale 72′) – Machach (Bőle 56′), Lukics (Traoré 83′)
Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics
DVSC: Gróf – Poór (Baranyai 83′), Deslandes, Pávkovics, Ferenczi – Bódi (Sós 72′), Da. Babunszki (Varga J. 72′), Baráth (Bényei 83′), Dzsudzsák – Ugrai, Do. Babunszki
Vezetőedző: Joan Carrillo
Gólszerzők: Nagy D. 22′, Batik 43′, Petkovics 75′, Traoré 90, ill. Ugrai 56′, Do. Babunszki 58′
P.G.




