Kevés helyzet, kiállítás, DEAC vereség a hétközi rangadón

Az első félidőben nem találtak egymáson fogást a csapatok, ám a második játékrészben az emberelőnybe került BVSC bevette Ratku kapuját és elvitte a három pontot az Egyetemi Sporttelepről.

0

deacbvsc-300x152 Kevés helyzet, kiállítás, DEAC vereség a hétközi rangadónFotó: Ásztai Csaba

Egy hét alatt két rangadót tudott le Sándor Tamás együttese, a Körösladány otthonából pont nélkül tért haza a gárda, míg a Putnokkal döntetlenre végeztek. Szerdán teljes fordulót rendeztek a harmadosztályban, mely játéknapon a listavezető, a már bajnoknak mondható BVSC látogatott az Egyetemi Sporttelepre. Ősszel a fővárosiak győzelmével zárult a párharc, az egyetemisták szerettek volna visszavágni, de ehhez több kellet, mint amit a Putnok ellen mutattak.

Putnoki lövéssel indult a mérkőzés, a labda megpattanva Bényei lábán kevéssel a keresztléc fölött hagyta el a játékteret. Válaszul Jankelic veszélyeztetett közelről, ám a vendégek védője szögletre mentett. Hullámzó volt a játék, felváltva birtokolták a labdát és vezettek támadásokat a csapatok, de helyzetekig nem jutottak a felek. Az első negyedórában inkább a küzdelem dominált, mint a szép játék, mindkét oldalon elég sok volt a hiba, a pontatlan átadás, ezért a tizenhatosok előtt elakadtak az attakok. Félóra elteltével sem történt változás, mezőnyben zajlott a játék, helyzetet továbbra sem lehetett feljegyezni. A 32. percben egy Bényei lövés okozott némi riadalmat vendégoldalon, ám a DEAC védője kissé rosszul célzott, egy méterrel elvétette a kaput. A 44. percben a fővárosiak majdnem megszerezték a vezetést, Kelemen tekert a hosszú irányába, a baloldali kapufa mellett szállt el a labda. Ez volt az eseménytelen félidő utolsó momentuma, mely után a játékvezető az öltözőbe parancsolta a csapatokat.

A negyedórányi pauza után ott folytatták a felek, ahol szünet előtt abbahagyták, továbbra is mezőnyben zajlott a játék, helyzetek nélkül. Eseménytelenül teltek a percek, egymás hibáiból éltek a csapatok. Az első komoly változás a létszámban történt, Orosz szerelési kísérletét veszélyesnek minősítette a játékvezető, aki azonnal felmutatta a piros kártyát, így a DEAC védője a 61. percben mehetett zuhanyozni. Innentől az emberelőnybe került BVSC vette át a játék irányítását, az egyetemisták pedig próbálták minél zártabban védekezve megakasztani a támadásokat. Ez a harcmodor sokáig jól működött, a vendégek nem találtak fogást a debrecenieken, egészen a 74. percig, ekkor Szalánszki vette be Ratku kapuját. A bekapott gól után lépéskényszerben voltak a hazaiak, támadniuk kellett, ám nem nyílhattak ki túlságosan hátul, mert egy újabb találat megpecsételte volna sorsukat. Próbálkoztak az egyetemisták, de egy Molnár lövésnél többre nem jutottak, a gólok számában a háromperces hosszabbításban sem történt változás, így a BVSC győzelmével zárult a mérkőzés.

Labdarúgó NB III keleti csoport 31. forduló

DEAC – BVSC-Zugló: 0-1 (0-0)

DEAC: Ratku – Bényei, Aranyos (Wente 52’), Orosz, Al-Sheraji (Molnár 88′) – Lakatos, Ujvárosi Á. – Jankelic, Virág (Tencsényi 77’), Szabó (Horváth 77’) – Kerekes (Bárány 88′)

Vezetőedző: Sándor Tamás

Kiállítva: Orosz 61’