Kevés hiányzott a csodához!

Női futsalosaink hatalmasat küzdöttek, jól játszottak, végig partiban voltak a címvédő ellen a Magyar Kupa elődöntőjében.

0

51442630_2586313211411346_5434659287722885120_n-1-300x200 Kevés hiányzott a csodához!Fotó: Papp Attila

Gyors gólváltással kezdődött a mérkőzés, Üveges Katalin góljára két perc múlva érkezett a válasz, majd Horváth Viki juttatta ismét előnyhöz csapatunkat, ám a 14. percben ismét egalizált a Tolna. Ha kicsit pontosabbak a befejezések, egy-két gólos vezetéssel vonulhattak volna szünetre a lányok. Fordulás után kétgólos hátrányba került együttesünk, de nem roppantak össze a lányok, még elszántabban vetették bele magukat a küzdelembe. Sikerült szépíteniük a 37. percben Bornemissza Barbara révén, átálltak az öt a négy elleni játékra, sajnos ez nem hozta meg a várt eredményt.

A vereség ellenére emelt fővel jöhettek le a pályáról a lányok, egyáltalán nem látszott a mérkőzésen az osztálybeli különbség, együttesünk felnőtt a feladathoz, partiban voltak a kupa címvédőjével, közel álltak ahhoz, hogy megvalósítsák a csodát. Volt, aki az elődöntő előtt csak legyintett, esélyük sem lesz az elődöntőben, csattanós választ adtak erre a lányok. Az egész csapat maximális dicséretet érdemel, igazán büszkék lehetünk női futsalosainkra, nagyon jól játszottak, tényleg kevésen múlt a siker.

Mindenképp meg kell említeni Szentes-Bíró Tamást, a férfi futsalcsapat oszlopos tagját, aki ott ült a kispadon, segítette Üveges Katalin munkáját. A kiváló játékos tudása, tapasztalata, rutinja, biztos, hogy nagy hasznára volt a csapatnak, köszönet érte Tamás!

Bravó lányok, gratulálunk! Büszkék vagyunk rátok!

Női futsal Magyar kupa elődöntő

DEAC – Tolna: 3:4 (2:2)

DEAC: Tóth Renáta, Mága Alexandra, Üveges Katalin, Horváth Viktória, Horváth Petra

Cserék: Kósa Viktória, Fekésházy Eszter, Balla Anikó, Fekete Gabriella, Pócsik Lívia, Urai Bianka, Böröczky Szilvia, Tóth Nóra, Bornemissza Barbara

Játékos-edző: Üveges Katalin

Gólszerzők: Üveges Katalin 4’, Horváth Viktória 8’, Bornemissza Barbara 37’

Üveges Katalin: Tudtuk, mit fog játszani a Tolna, ezt a gyors játékukat azonban nehéz volt lekövetnünk, de úgy gondolom, mi domináltunk az első félidőben. Kétszer kerültünk előnybe, sajnos mindkétszer egyenlített ellenfelünk. A második játékrészben elléptek két góllal, még sikerült visszajönnünk a mérkőzésbe, de már kevés idő volt hátra. Átálltunk az öt a négy elleni játékra, de ezt jól kivédekezte a Tolna, még lövési kísérletig sem jutottunk el. Egy erős csapattal tudtuk felvenni a versenyt, ellenfelünk keretében négy válogatott játékos szerepelt, a rutinbéli különbségek döntöttek. Maximálisan elégedett vagyok a lányok teljesítményével, a hozzáállással, koncentrációval. Már maga az, hogy bejutottunk a legjobb négybe, nagyon nagy sikernek számít, abban van kis hiányérzetem, hogy szerettünk volna döntőt játszani, ez sajnos nem sikerült, de egyáltalán nem vagyok csalódott. Nincs okunk szégyenkezni, nagyon büszke vagyok a lányokra, mindent megtettek, mindenki nagyon akart, hatalmas szívvel játszottak, minden dicséretet megérdemelnek. Gratulálok a Tolnának a továbbjutáshoz. Hétfőtől már maximálisan a bajnokságra koncentrálunk, felhasználva a négyes döntő tapasztalatait, keményen fogunk dolgozni, hogy célunkat, a feljutást elérjük.