Kézilabda: A visszavágóra maradt a döntés

Parázs és kiélezett csatát vívott egymással a DVSC és a Magura Cisnadie, s mivel az első mérkőzés döntetlennel zárult, a nagydisznódi összecsapás határoz majd a továbbjutó kilétéről.

0

20211113_DSC3494_KP-300x184 Kézilabda: A visszavágóra maradt a döntés

Forog a film tovább, tovább – olvashattuk a debreceni ultrák molinóján a DVSC SCHAEFFLER és a Magura Cisnadie Európa Liga-ütközete előtt. Az Első Emelet soraival élve zárójelben hozzátehetjük, hogy ha már ez a film az életünk, igazán lehetne a miénk; ehhez, avagy a sorozat csoportkörébe jutáshoz két lépést kellett megtennie Szilágyi Zoltán együttesének. A feladat nem tűnt könnyűnek, de megoldhatatlannak sem, a nagydisznódi alakulat ugyanis élcsapatnak számít Romániában, öt nemzet válogatottjait tudhat soraiban, ám a legnagyobbakkal még nem veszi fel a versenyt. Bíztunk benne, hogy a Debrecennel sem fogja felvenni, ehhez azonban a szezon eddigi legjobb teljesítményére lett volna szükség a párharc szombat esti első felvonásán.

A Hódos csarnok közönsége megadta az alaphangot az ütközetnek, kedvenceiket látványos koreográfiával és tapsviharral, a vendégeket füttykoncerttel köszöntötték, a Himnusz eléneklésével pedig egyértelműsítették, ezúttal nem csupán egy várost, hanem egy országot is képvisel a csapat. Kovács Anna klasszis átlövésével kezdődött a mérkőzés, amely mindkét oldalon sok hibával folytatódott, Korsós Dorina és Marilena Neagu is nagy helyzetben rontott. A DVSC SCHAEFFLER nagyobb tempót diktált, ám a románok a tőlük megszokott módon keményen, szoros emberfogással védekeztek. Valentina Blazevic góljával vezetett először a Cisnadie, az egyenlítésre pedig sokáig hiába vártunk, szélről sorra hibáztuk el a ziccereket. Ami nem ment akcióból, összejött hétméteresből, a műfaj koronázatlan királynője, Planéta Szimonetta előbb egalizált, majd fordított, Abed-Kader kiállítása miatt ráadásul emberelőnybe kerültünk. Korsós harmadik próbálkozása már beakadt a bal alsóba, Blazevicet azonban nem tudtuk féken tartani, így továbbra is fej-fej mellett haladtak a felek. Negyedóra elteltével 6–5-re vezettek a vendégek, Szilágyi Zoltán időt is kért, elsősorban a pontosabb játékra kérve övéit. Jezsikava betartotta az utasításokat, átlövése ugyanis a kapufát súrolva talált utat a hálóba, majd Arany Rebeka volt eredményes, a túloldalon pedig Csapó Kyra is hozzátette a magáét. Nem potyogtak a gólok, de a küzdőszellemre egyik oldalon sem lehetett panasz, Planéta pedig nem csupán magasságát tekintve emelkedett ki a mezőnyből. Szabó Nina pompás testcselekkel csinált bolondot a nagydisznódi zavaróból, majd hétméteresből pimasz pörgetéssel növelte kétgólosra a debreceni előnyt, érkezett is a vendégek időkérése. A félidő hajrájára Kira Truszova teljesítménye is alaposan feljavult, a Magura kapusa több bravúrt is bemutatott, de a szünetre így is a DVSC mehetett 12–11-es előnnyel.

A fordulás után Maria Bardac percei következtek, vezérletével a vendégek fordítottak, Szilágyi Zoltán időkéréssel igyekezett megtörni a debreceni gólcsendet. Sikerült is, Korsós Dorina révén zárkóztak a mieink, ám hétméteresből szinte azonnal visszaállt a kétgólos különbség. A megkérdőjelezhető játékvezetői ítéletek a pályán és a lelátón egyaránt felkorbácsolták az indulatokat, Szilágyi Zoltánt kimondottan autokrata stílusban intette csendre a szövetségi ellenőr, ez azonban csak lendületet adott a Lokinak, amely 16–16-nál utolérte ellenfelét. Kisvártatva az egy szezon erejéig a Cisnadiét is erősítő Mariana Costa villant meg, ám sokáig nem örülhettünk, az ellenállhatatlan Bardac vezérletével ugyanis ismét kettővel lépett meg az emberelőnyben kézilabdázó romániai alakulat. Tíz perccel a vége előtt így érkezett a harmadik debreceni időkérés, ezúttal azonban sokáig nem tűnt hatásosnak a pauza, Truszova ugyanis szinte mindent védett, a Magura pedig a háromgólos előnyért támadhatott. Valentina Blazevic először még célt tévesztett, másodjára azonban már pontosabban célzott, ezzel párhuzamosan pedig Jezsikava fájdalmas kiáltások közepette került a földre… Kiáltottak a szurkolók is, méghozzá ébresztőt, Vámos Petra pedig előkapta egyik aduászát, a gyors betörést, s ismét kettőre csökkentette a hátrányt. Gariajeva szabaddobásánál a hazai kapufa velünk volt, míg a túloldalon Costa fineszes ejtésével zárkóztunk, majd Planéta góljával egyenlítettünk. Az utolsó két percben aztán volt itt minden, mint a búcsúban: labdaeladás, lépéshiba, no meg egy klasszisgól Vámos Petrától, amire azonnal érkezett a válasz is, így 22–22-es döntetlennel zárult a párharc első felvonása. A döntés tehát a visszavágóra maradt, melyet november 21-én 18 órától rendeznek a Cisnadie pályaválasztása mellett.

EHF Európa Liga, selejtező, 1. mérkőzés

DVSC SCHAEFFLER – Magura Cisnadie (román) 22–22 (12–11)

DVSC: Csapó – Arany 1, Kovács A. 2, Vámos P. 2, Tóvizi, Hornyák D., Korsós 3

Cserék: Giegerich (kapus), Planéta 6 (3), Jezsikava 2, Bordás 1, Szabó N. 2 (1), M. Costa 2, Vámos M. 1

Vezetőedző: Szilágyi Zoltán

Cisnadie: Truszova – M. Neagu 2 (1), Ianasi 3, Blazevic 5, Bacaoanu 2, Bardac 7, Radojevics

Cserék: Arruda (kapus), Gariajeva 2, Abed-Kader 1, Dmitrovics, Tamás

Vezetőedző: Alexandru Mircea Weber

P.G.