
Fotó: dvsckezilabda.hu
A DVSC SCHAEFFLER női kézilabdacsapata pénteken este a Szombathely együttesét látta vendégül a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban. A bajnokság második fordulójában az SZKKA hazai pályán rendesen megnehezítette a Loki dolgát, de Szilágyi Zoltán együttese végül érvényesíteni tudta a papírformát. Az esélyek ezúttal is a piros-fehérek mellett szóltak, hiszen a mérkőzés előtt a debreceniek a harmadik helyen álltak, a szombathelyiek pedig a sereghajtó pozíciót foglalták el.
Kiválóan indult a debreceniek számára a mérkőzés, Planéta Szimonetta két gólt is szerzett, addig Csapó Kyra pedig egy óriásit védett. Costa találatával a hazaiak a 3. percben már hárommal mentek, így a Szombathely ügyvezető-vezetőedzője, Pődör Zoltán máris időt kért. Ezután felpörögtek az események, Csapó előbb hetest védett, majd a kipattanót is hárította, de ezt Tóvizi Petra nem tudta kihasználni, mert lövésébe a vendégek kapusa, Balog Judit beleért. Az SZKKA a 4. minutumban Pődör Rebeka révén talált be először, majd Gorilska Liliia által még feljebb zárkózott, de a Lokomotív végig magabiztosan tartotta az előnyt. A 6. percben Vámos Petra is beköszönt, majd testvére Vámos Míra is feliratkozott a góllövők listájára. Gorilska Liliia kétperces kiállítása után a 10. percben már 8–3 volt az állás, és bár Planétát is a kispadra küldték a játékvezetők, Vámos Petra emberhátrányban is eredményes volt. A DVSC SCHAEFFLER lendülete a folytatásban sem hagyott alább, a 20. percben már 7 gól volt a csapatok közötti különbség. Egy újabb szombathelyi kiállítást követően a hajdúsági lányok még jobban elhúztak, Vámos Míra megállíthatatlan volt és a 26. percben már az ötödik találatát szerezte, a Loki pedig tízzel vezetett. A szombathelyiek ismét időt kértek, és aztán négy percen át kiválóan játszottak, így az utolsó percben Szilágyi Zoltán is magához hívta a lányokat. Az utolsó támadást Poczetnyik Luca góllal fejezte be, így az eredményjelző a félidőben 23–14-et mutatott.
A találkozó már lényegében az első félidőben eldőlt, de a DVSC a pihenő után még növelni is tudta az előnyt. Míg a vendégektől Csira Fanni lövése a kapufán csattant, addig Karina Jezsikava két gyönyörű góllal nyitott, majd lerohanásból Costa pontosan helyezte a labdát a felső sarokba. Jezsikava kétpercese után bár a debreceniek 12 gólos előnye 10 gólosra olvadt, a meccs képe lényegében nem változott. A piros-fehérek egy időkérés után többször is labdát csentek, Arany Rebeka, majd Bordás Réka sorozatban háromszor is betalált. Az utolsó negyedórára Giegerich is bejött, aki most is szép védésekkel segítette a Lokit. A szombathelyiek egyre pontatlanabbá váltak, s hibát hibára halmoztak, a végére már csak az volt a kérdés, hogy a DVSC mennyivel nyer. A debreceniek átrobogtak az SZKKKA csapatán, az utolsó percekben a vendégek annyira összeomlottak, hogy a Loki-játékosok szebbnél szebb módon juttatták a labdát a kapuba. A hajrában még Csernyánszki Liliána és Kovács Anna is egyaránt két-két zseniális gólt szerzett, az összecsapás pedig a DVSC SCHAEFFLER 45–29-es arányú győzelmével zárult.
Női kézilabda NB I, 15. forduló
DVSC SCHAEFFLER – Szombathelyi KKA 45–29 (23–14)
Debrecen, Hódos Imre Rendezvénycsarnok, 500 néző. Vezette: Asztalos, Szalay.
DVSC: Csapó – Vámos M. 8, Jezsikava 4(1), Tóvizi 3, Vámos P. 4, Planéta 6, Costa 4. Cserék: Giegerich, Poczetnyik 4, Kovács A. 2, Hornyák 1, Bordás 3, Csernyánszki 2(1), Petrus , Arany R. 3, Szabó N. 1
Vezetőedző: Szilágyi Zoltán
SZKKA: Balog – Gheorghe 3, Szekerczés 2, Stosic, Gorilska 3, Pődör R. 7, Csire 3. Cserék: Christe, Biró 1, Pődör B. 4, Horváth A., Horváth P. 3, Szmolek, Szendrei 3, Virág.
Vezetőedző: Pődör Zoltán
Kiállítás: 10, illetve 8 perc
Büntetők: 2/4, illetve 4/7
T.H.




