Fotó: deac.hu
A találkozó első gólját az a Zalai Balázs szerezte, aki korábban a debrecenieket erősítette. A vendégek nagy iramot diktáltak, de tartották a lépést az egyetemisták, sőt, Boros Tamás bevette az üres kaput, ezzel kettővel vezettek a 12. percben. Az első félidő hajrája a vendégeknek sikerült jobban, a szünetben 12-14 állt az eredményjelzőn. A fővárosiak egyébként minden jó megoldást alaposan megünnepeltek, amivel nem igazán nyerték el a szurkolóink szimpátiáját.
A második játékrészt rengeteg hibával indította a DEAC, akadt elrontott lövés és belemenés is. A helyzetük a 35. percben még nehezebbé vált, mivel Pethő Ákosnak egy fault miatt felmutatták a pirosat a játékvezetők. A PLER könyörtelenül megbüntette a megingásokat, Zalai újabb gólja után már öttel vezetett (16-21). a fekete-fehérek trénere igyekezett mindenkinek játéklehetőséget adni, akadt olyan szakasza a meccsnek, amikor Bakó Ádám irányított, míg a két átlövő Kathi Péter és Király Máté volt. Ennek a triónak egyébként a 2001-es születésű Kathi a legidősebb tagja, Bakó és Király egyaránt 2003-ban látta meg a napvilágot. Sajnos a hajrában is akadtak jócskán rossz döntések, emiatt pedig a vendégek sikere nem forgott veszélyben (23-28).
Férfi kézilabda NB I/B 30. forduló
DEAC – PLER-Budapest: 23-28 (12-14)
DEAC: Boros 1, Maródi – Mucza, Kiss R. 4, Bíró, Bakó, Rédei 1, Illés 4 (3), Kathi 2, Szolnoki, Kiss A. 3, Pethő 2, Nagy-Menyhárt, Dobos 1, Király M. 3, István 2
Vezetőedző: Mándi Norbert





