Kézilabda: Továbbra is él a remény!

A Debreceni Egyetem kézilabdacsapata végig vezetve nyert a Győr ellen, ezzel pedig életben tartotta a negyedik, még osztályozót érő hely kiharcolását.

0

deacgyőr-300x191 Kézilabda: Továbbra is él a remény!

Fotó: DEAC

A Debreceni Egyetem kézilabdacsapata az osztályozót jelentő negyedik helyért a bajnoki hajrában élet-halál harcot vív. Bíró Imre tanítványai vasárnap éppen a negyedik pozícióban tanyázó Győrt látták vendégül a DESOK-ban, és az életben maradás reményében minél nagyobb arányú győzelemre lett volna szükség.

A mérkőzés második percében hiába állította ki a játékvezető Mucza Norbertet, a megítélt hetest Boros Tamás hatalmas bravúrral védte. Kathi Péter révén a DEAC szerzett vezetést, és bár a Győr Ásványi Gellért révén szépített, de a vendégek gólszerzője hamarosan kétpercest kapott, a debreceniek pedig igyekezték ezt kihasználni. Boros Tamás továbbra is ihletett formában védett, Gidai Máté zsinórban dobott három góljának köszönhetően a 10. percben a hazaiak javára 5–2 volt az állás. A zöld-fehérek mestere nem habozott, és kikérte idejét, ám ezután az egyetemisták növelték előnyüket. Tóth Máté találatával a fekete-fehérek a 19. percben már hattal mentek, és bár egy pillanat erejéig a Győr három gólra zárkózott, a félidőre ismét visszaállt a különbség (16–10).

A második játékrész egy pontosan befejezett győri támadással indult, de István Péter vezérletével a debreceni gárda továbbra is magabiztosan, több góllal vezetett. A vendégek kockáztattak, és a támadásoknál lehozták a pályáról a kapust, de nem tudtak a DEAC-hoz közelebb férkőzni. A mérkőzés tétjét mutatja, hogy 22–15-ös állásnál a játékosok mindkét oldalon túl keményen védekeztek, a játékvezetők pedig 2-2 kétperces kiállítással büntettek. A hajrá előtt, a 47. percben Bíró Imre időt kért, ugyanis már csak négy góllal billent csapata javára a mérleg. Illés Tamás akcióból szerzett találata és Gidai Máté sikeresen végrehajtott hétméterese után a vendégek is átbeszélték a taktikát. A Debreceni Egyetem csapata azonban esélyt sem hagyott a Győrnek, és végül 35–29-es arányú győzelmet aratott, ezzel tovább él a remény az osztályozó elérésére.

Férfi NB I/B alsóház, 7. forduló

DEAC – Agrofeed ETO UNI Győr 35–29 (16–10)

DEAC: Boros (Mándi) – Hornyák, Mucza 1, Bíró 5, Mórucz, Gidai 9(3), Péter D., Illés 5, Kathi 2, Pethő 2, Tóth M. 1, Király, István P. 10

Vezetőedző: Bíró Imre

Kiállítások: 12, ill. 12 perc

Hétméteresek: 3/3, 6/9

T.H.