Fotó: Ásztai Csaba
Székesfehérváron kezdték meg a hölgyek a tanévzáró, hosszú menetelését. Szilágyi Zoltán vezetőedző az utazás előtt úgy nyilatkozott, semmilyen körülmények között nem engedhető meg a botlás, a királyok városában kötelező a siker, a Debrecen jobb, erősebb játékos anyaggal rendelkezik.
Olvashatták a lányok is a mester szavait, mert egyetlen percig sem volt kérdéses a Köfém csarnokban, ki a jobb. A tizenkettedik percben már hattal is vezettek Vámosék, a hazaiak edzője ekkor a második idejét is elpazarolta. De hiába a jó szó, az okos gondolat – amelyből egy mindenképpen bántotta Józsa Krisztiánt – ha a képességek nem engedték a fordulatot. Felkeményedett a Debrecen védekezése, Kácsor és Töpfner brillírozott, így semmi csodálkozni való nem volt azon, hogy a szünetre hét gólos hajdúsági vezetésnél mehetett a társaság az öltözőbe.
A második játékrészt gyorsvonat sebességgel kezdte a Loki, pillanatok alatt berámoltak négyet úgy, hogy nem jött az Alba válasza. Szilágyi Zoltán mindenkinek lehetőséget adott, meg is hálálták a tanítványok, mert kivétel nélkül minden mezőnyjátékos az ellenfél kapujába talált.
A tizenegy gólos vendég siker azt jelenti, hogy a DVSC immár újra, megkönnyebbülten ábrándozhat a Magyar Kupa érem után, a bajnoki medálról is.
Persze ehhez az kell, hogy ne legyen botlás. Már szombaton este Kisvárdán sem.
Női kézilabda NB I
Alba Fehérvár KC – DVSC Schaeffler: 26-37 (14-21)
Fehérvár: Pijevic – ZRNIC 5, Afentaler 3, Ohijama, Boldizsár B. 1, Utasi 1, Takó 3
Cserék: Kubina M., Tóth N. (kapusok), SZTOSICS 5, Szmabatian 3, Dubán 2, Sulyok 1, Besszer 1 (1), Bojtos, Szabó E.
Edző: Józsa Krisztián
DVSC: Gabriel – TÖPFNER 8 (2), Vámos P. 3, Bordás 3, Planéta 2, KÁCSOR 6, Petrus 2
Cserék: Giegerich, Torda (kapusok), SZABÓ N. 3, HÁMORI 5, Füzi-Tóvizi 3, Vámos M. 1, Panyi 1
Edző: Szilágyi Zoltán
Józsa Krisztián: Voltak jó momentumok, de végül a Debrecen megérdemelten győzött.
Szilágyi Zoltán: Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű, de a hazaiak lövőit sikerült távol tartani. Így sok labdát szeretünk, amiből jöttek a gyors indítások. Nagyon örülök a magabiztos sikerünknek.
W.Gy.




