Kicsi a bors, de nagyot üt

Az I. Gewiss Regionális Muay Thai Kupán, a sportággal még csak fél éve ismerkedő Bobik Csenge egyhangú pontozással nyerte meg korcsoportja küzdelmét. A 3×1 perces menetek végén az ő kezét emelte magasba a vezetőbíró.

0

20200216_125534-300x225 Kicsi a bors, de nagyot üt

– Kimondhatatlanul jó érzés volt, mikor az én kezemet emelték fel a mérkőzés végén, boldogságomban hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok. Egy nagyon ügyes lányt sikerült legyőznöm, erős combosai voltak, de szerintem a rúgásaimnak köszönhetően engem láttak jobbnak a pontozó bírók. Fél éve kezdtem el ezt a sportot, nagyon megszerettem, örömmel járok a terembe, van, hogy naponta kétszer is edzek – mesélte nem sokkal a mérkőzés után boldogan Csenge.

– Látva a mérkőzést, szerintem én sokkal jobban izgultam, mint Csenge, igazából nem is tudtam szakmai szemmel nézni a küzdelmet. Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikeresen szerepelt a versenyen. Azt, hogy mit hoz a jövő, egyedül Csengén múlik, mi soha nem erőltettük – a jövőben sem fogjuk – a bokszot, ha szeretné folytatni, természetesen, mindenben támogatjuk – mondta a kislány büszke édesapja, Bobik András.

Természetesen megkérdeztük, Csenge hogy ismerkedett meg a küzdősporttal, nem féltik-e a ringben – Annak idején Bokor Zoltánnal, a Gewiss Training SE edzőjével kezdtem el bokszolni, de hosszú időre más irányt vett az életünk. A sportág szeretete viszont megmaradt, otthon mindig edzettem. A kislányom nézte, mikor zsákoltam, és mondta, szeretné ő is megtanulni. Megkerestük Zolit, elkezdte az edzéseket, fokozatosan kialakult nála egyfajta szenvedély. Zolinak és Sanyinak (Zilai Sándor – szerk.) köszönhetően annyira megszerette, hogy minden nap várja, mikor mehet már az edzőterembe. Természetesen, bizonyos fokú szülői féltés van bennünk, valószínű, az édesanyja jobban félti az ütésektől, rúgásoktól, mint én. Mivel én is benne voltam a bokszban, tudom, a védőfelszereléseknek köszönhetően nem eshet baja a gyereknek. Kiváló szakemberek készítik fel, feltétel nélkül megbízok bennük, ha az edzői azt mondják, Csenge küzdhet, nyugodtan engedem a ringbe.

 – Az elmúlt félévben pozitív változásokat vettünk észre a gyereken, nagyon jó hatással van rá a sport. Jobb lett a tanulmányi átlaga, higgadtabb, nyugodtabb, annak köszönhetően, hogy az edzőteremben hozzá szokott, foglalkozások után el kell pakolni, kialakult nála egy rendszeretet. Minden szülőnek bátran ajánlom a küzdősportot, a mellett, hogy a gyerek rendszeresen sportol, ami jó hatással van a szervezetére, a jellemet is edzi – foglalta össze az elmúlt fél év pozitív tapasztalatait az apuka.