Kihagyott helyzetek, ötperces rövidzárlat

Kétgólos vezetése ellenére vereséget szenvedett a kis DEAC.

0

labdarugas05-300x225 Kihagyott helyzetek, ötperces rövidzárlat

Nagyon jó első félidőt produkált Katona László együttese, ötletesen, nagy lendülettel futballoztak, helyzetek sokaságát dolgozták ki, kétgólos előnyre tettek szert félórányi játék után, pedig nem volt gyenge az ellenfél, hiszen a Sárrétudvari a második helyen áll a bajnoki tabellán. Viszont, ahogy az már lenni szokott, a sok kihagyott helyzet megbosszulta magát, a vendégek megfordították a mérkőzést, kihasználva egy pár perces rövidzárlatot és megnyerték a mérkőzést.

DEAC-II – Sárrétudvari: 3:6 (2:1)

DEAC-II: Dudás, Magyar (Tóth Z. 83’), Nagy K., Bíró (Fodor 83’), Barabás, Rácsai (Báló 76’), Molnár, Sós, Párducz (Varga 76’), Szarka, Kincses

Edző: Katona László

Gólszerzők: Szarka 29’, Bíró 31’, Molnár 76’

Katona László: Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, ha már az első félidőben öt góllal vezetünk, az sem lett volna túlzás, annyi helyzetet dolgoztunk, de a legnagyobb ziccerek is kimaradtak, szerencsére kettőt tudtunk értékesíteni. A játékrész vége előtt egy rosszul sikerült lesre állítás után ellenfelünk tudott szépíteni. Szünetben azt kértem a játékosoktól, azt a játékot folytassák, amit az első 30 percben. De rosszul indult számunkra a második félidő, pár perc alatt három rögzített játékhelyzetből is gólt kaptunk. Futottunk az eredmény után, 5:2-nél óriási helyzetbe kerültünk, de a sárrétudvari kapus hatalmas bravúrral hárított, ha az bemegy, visszajöhettünk volna a mérkőzésbe. Döntő fontosságú volt, hogy kétgólos vezetésünknél kihagytuk a helyzeteinket, nem zártuk le a mérkőzést, úgy gondolom, 3:0-ról már nem tudott volna felállni ellenfelünk. Az viszont mindenképp biztató, hogy egy élmezőnyhöz tartozó csapat ellen jó teljesítményt nyújtottunk. Sajnos a beíveléseket védekezésben rosszul reagáljuk le, sok helyzetet kihagyunk, ezeket mindenképp orvosolnunk kell.