Fotó: Ásztai Csaba
Az utolsó, 38. fordulóban, a már hetekkel ezelőtt kiesett Jászberény gárdáját fogadták az Oláh Gábor utcai, egykori katlanban. Nosztalgiázni az edzőnek lehetett ideje, a hajdan, és ma is népszerű jelenlegi mester, Máté itt keserítette meg anno az ellenfelek támadóit. Az általa irányított egység pedig a csoport többi csapatának életét szomorította az elmúlt szezonban.
Ha újságírói szlenggel akarunk élni, írhatnánk, hogy a vasárnapi ellenfél, a Jászberény már a jövő csapatát építi. Hónapokkal ezelőtt panaszkodtak Lehel vitéz utódai, hogy elfogyott a pénz. Hiába fújták meg a kürtöt a vezetők, a hang nem jutott el a segítséget nyújtókhoz. Emiatt addig nyújtóztak, ameddig a takaró engedte. Az pedig rövidnek bizonyult.
Mint ahogy a hálójuk is mindössze tizenkét percig maradt érintetlen. Pedig aki őrizte, Loki nevelés. Ecsegi Zsolt bemutatott néhány bravúrt a kapuban, de Batai lövésénél már tehetetlen volt. Hat perc múlva kapta a második nyakast Fábián jóvoltából, majd két percen belül kettőt rámoltak be neki a debreceniek. Kócs-Washburn és Bökönyi is hiába tornáztatta barátját. A szünetben 4-0-ra vezetett a kis Loki.
A második negyvenöt percben sem vett vissza a hazai gárda. Igaz néhány támadást a szépség ölt meg, addig húzogatták a lasztit a srácok. Az 58. percben ismét Kócs-Washburn örülhetett, majd következett a 73. minutum. Szöglethez készülődött a kis Loki, de előbb jött a csere. Doktor Zsolt állt be. Ha már bejött, szóltak neki a srácok, ugyan berúgná-e a sarokból a labdát. Doki jobbról, pontosan Lipcsei Péter fejére varázsolta a műbőrt, és meglett a hatodik. Több találat már nem esett.
A kis Loki jelző lassan-lassan dehonesztáló lesz a srácokra. Igenis van fantázia, kurázsi ezekben a gyerekekben. Tehetségesek, ambiciózusak, a következő évek akár róluk is szólhatnak majd. Gratulálunk a fiúknak és az edzői, vezetői stáb minden tagjának!
Labdarúgó NB III keleti csoport
DVSC-II – Jászberény: 6-0 (4-0)
DVSC-II: Engedi – Szabó, Lipcsei, Fábián, Sárosi, Farkas, Batai (Pelles 65’), Sipos (Amir 46’), Bökönyi, Takács, Kócs-Wshburn (Vardan 65’)
Vezetőedző: Máté Péter
Gólszerzők: Batai 12’, Fábián 19’, Kócs-Washburn 27’, 57’, Bökönyi 29’, Lipcsei 73’
Máté Péter: A fiúk ma megkoronázták egész éves teljesítményüket, magabiztos játékkal nagyarányú győzelemmel zártuk a bajnokságot. Egy teljesen széthullott Jászberény ellen léptünk pályára, a DVSC egykori sikereinek a helyszínén, az Oláh Gábor utcai Stadionban. Végig fölényben futballoztunk, csak az volt a kérdés, mikor és hány gólt szerzünk. Ahogy az szezonból, úgy ebből a meccsből is kihoztuk a maximumot. Nagyon büszke vagyok a fiúkra, köszönöm nekik az egész éves munkát, példás hozzáállásukat, illetve kollégáim segítségét, ez a sikeres szereplés igazi csapatmunka eredménye.
W.Gy.





