Klampár nem békül, Jónyer és Gergely sem

Ahelyett, hogy bocsánatot kérne minden érintettől nyilvánosan is a Debreceni Asztalitenisz Klub elnöke, folytatja ámokfutását.

0

ping-e1551278653574-300x161 Klampár nem békül, Jónyer és Gergely semA Debreceni Sportélet is megírta – mint ahogy az ország szinte minden hírportálja – hogy Horovitz Tamás megalázta a kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok sportolót, Klampár Tibort, amikor kiutasította őt, a közpénzen épített teremből. Óriási felháborodást váltott ki a dolog, információnk szerint a Nemzetközi Szövetség is vizsgálatot indított.

A hetvenedik születésnapját hamarosan ünneplő Klampár szeretett volna néhány percet ütögetni, autogramot osztogatni, a miatta megjelenteknek. Elkísérte őt a klub egykori főtitkára, aki az egyesületet alapította, Gacsályi István is. Mindkettőjüknek távoznia kellett, mert Elnök Úr szerint bezavart az edzések ütemezésébe.

A Debreceni Sportélet a sportal.hu írásából értesült arról, Gacsályit, az első számú vezető, ügyvédjén keresztül értesítette, hogy kezdeményezték tagságának felfüggesztését, mert rossz hírnevét keltette az egyesületnek. Annak az egységnek, melyet ő alapított. A végső szót állítólag május 3-án mondja ki az elnökség. A grémium esetleges negatív döntését Gacsályi megtámadhatja később a Debreceni Törvényszéken.

Lapunk megkereste az érintett, kizárás előtt álló alapítót, aki az ügy lezárásáig nem kívánt nyilatkozni. Annyit megemlített, érdekes fejlemények várhatóak, még harmadika előtt.

W.Gy.