
A Magyarország Fedettpályás Atlétikai Bajnokság első napján nagyszerű debreceni eredménynek örülhettünk. A BOK csarnokban rendezett versenyen a rúdugrást cívisvárosi atléta, Klekner Hanga Csenge nyerte. Szabó Dezső és Géczi Gergő tanítványa a 4.30-as magasságot harmadik kísérletre teljesítette, ezzel megjavította egyéni csúcsát.
Klekner Hanga Csenge: „Benne volt a levegőben, hogy sikerül megjavítani az egyéni csúcsomat, nyilván, szerettük volna, hogy ez minél hamarabb sikerüljön. A múlt heti versenyen, bár nem sikerült átugranom a 4.21-et, de a kísérletek bizakodásra adtak okot, reméltük, hogy az országos bajnokságon össze fog jönni. Kicsit mérges voltam magamra a második kísérlet után, mert úgy éreztem, már akkor túl juthattam volna a 4.30-on. Edzőm próbált nyugtatni, mondta, tisztítsam ki a fejem, koncentráljak. Ugrás előtt arra gondoltam, ugyan azzal a technikával kell ugranom, mint 4.20-on, akkor sikerülni fog. Volt bennem egy jó adag feszültség, de a sikeres kísérlet után felszabadultam, viszont kellett egy kis idő, mire felfogtam, túljutottam a 4.30-on. Azóta többször visszanéztem az ugrást, nem mondhatom, hogy tökéletes volt a technikám, van még mit javítanom rajta. Ennek ellenére úgy gondolom, sikerült magamból kihozni a maximumot, a legösszeszedettebb ugrást, nagyon boldog vagyok. Az, hogy megjavítottam egyéni rekordomat bizonyítja, jó volt a felkészülésem a fedettpályás szezonra. Idén betegség, sérülés nem hátráltatta a munkát, mindent el tudtam végezni. Már az ob előtt stabil teljesítményt nyújtottam, minden versenyen túljutottam a négyméteres magasságon. A 4.30 bizakodásra ad okot a szabadtér tekintetében, ha sikerül kijavítanom a hibákat, még jobb eredményre lehetek képes. Az idei cél, hogy teljesítsem a felnőtt Európa-bajnokság kvalifikációs szintjét (4.45). A kontinensviadal után már a jövő évi U23-as Eb-re koncentrálok, amely utolsó utánpótlás versenyem lesz.”




