Kondás Elemér és Igor Bogdanovics nem fejezheti be az idényt Diósgyőrben

A DVSC egykori edzői hasonlóképp jártak, mint tavaly. Pénteken a DVTK háza táján nagy fordulat történt.

0

kondasigor-300x166 Kondás Elemér és Igor Bogdanovics nem fejezheti be az idényt Diósgyőrben

Fotó: Cívishír/Ásztai Csaba

A magyar labdarúgás világában már rendkívül sok érdekes dologgal találkoztunk, de ami pénteken Miskolcon történt, az bizonyára a legérdekesebb esetek közé tartozik. Történt, hogy a Diósgyőri VTK úgy cserélt edzőt, hogy a második, még feljutást érő helyen áll az NB II-ben és legutóbb nyerni is tudott Dorogon. Mindez pedig hét fordulóval a bajnokság vége előtt fordult elő.

A DVTK vezetőedzője történetesen az a Kondás Elemér volt, aki korábban a DVSC kispadján is ült és ért el hatalmas sikereket. Irányítása alatt két bajnoki címet (az elsőt ráadásul veretlenül), egy bronzérmet és két Magyar Kupát nyert a Loki. Összesen 162 bajnoki találkozón irányította a csapatot, ami a legtöbb a debreceni focicsapat történetében, az edzők örökrangsorában a DVSC a legtöbb pontot vele szerezte. Kondás Elemér a Lokomotív élén legutóbb tavaly februárig lehetett, a Gyirmót elleni vereséget követően hiába vezette a csapat öt ponttal a másodosztályt, a klub vezetőségénél betelt az utolsó csepp is a pohárban, helyére a Huszti Szabolcs – Toldi Gábor edzőpáros érkezett.

Kondás Elemér nyáron nagy reményekkel vágott neki az idénynek Diósgyőrben. A borsodi együttes az őszi elsőségét azonban a tavaszi fordulókban elveszítette a bajnokság másik topfavoritjának számító Vasas ellenében. Az üldözők egyre nagyobb veszélyt jelentettek a DVTK-ra, főleg az a Szeged, amely múlt héten öt góllal verte a Diósgyőrt. A drámai fordulat, hogy a csongrád-csanádi alakulat edzője Dragan Vukmir volt, ám az edző hirtelen a DVTK-hoz érkezett váltva ezzel Kondás Elemért.

Azt már sosem tudjuk meg, hogy Kondás Elemérrel tavaly végül mire ment volna a Loki, de már azt sem, hogy idén vele meddig viszi a DVTK. Bizonyára Kondás Elemér is követett el hibákat edzői karrierje alatt, és lehet akad hiányossága is, de „mindenki Eli bá-ja” ennél többet érdemelt volna.

Kondás Elemér hű segítője Igor Bogdanovics volt, aki a pályafutása befejezése után edzőként is visszatért Debrecenbe. Dolgozott az utánpótlásban, a DVSC első csapatánál, majd az előző szezonban a kis Loki szakvezetőjeként benntartotta a fiókcsapatot a harmadosztályban. 2021. júniusában új fejezet kezdődött életében, székhelyét Diósgyőrbe helyezte át, pályaedzőként becsülettel munkálkodott, hogy a DVTK visszakerüljön az élvonalba. Az utolsó hét fordulóban azonban már Igor Bogdanovics sem ülhet a borsodiak kispadján, a tegnapi nap folyamán őt is felmentették a munkavégzés alól a célegyenesben.

Dragan Vukmir váltása tehát borított mindent, a bajnoki hajrában ült át egyik autóból a másikba. Régóta bevett szokás ez a magyar sportban, hogy a riválisoknál próbálunk egy kis káoszt okozni. Mind a szegedi, mind a diósgyőri szurkolók többsége kikelt magából, az eset a közösségi médiában is nagy port kavart. Mi lesz a jövő Szegeden vagy Diósgyőrben? – azt bizonyára május végére meglátjuk. Remélhetőleg Kondás Elemérnek és Igor Bogdanovicsnak is vannak elképzeléseik a jövőt illetően, és még sok-sok éven keresztül szolgálják a magyar labdarúgást.

T.H.