Kondás Elemér: “elszánt játékot kell hoznunk”

A Videoton elleni, szerdai bajnoki mérkőzés kapcsán nyilatkozott a Loki vezetőedzője a dvsc.hu oldalon.

0

1_51_custom_-300x200 Kondás Elemér: "elszánt játékot kell hoznunk"Fotó: Derencsényi István / DVSC

– Az a minimum, hogy szenvedéllyel, akarattal és alázattal futballozzanak a játékosok. Jól játszottunk a Puskás Akadémia ellen, szép támadásokat vezettünk, de sajnálom, hogy nem tudtunk nyerni, mert megvoltak a lehetőségeink – nyilatkozta Kondás Elemér, aki áttért a szerdai bajnokira. – Azt gondolom, a Fehérvár az NB I egyik legjobb csapata, ráadásul nagyon jó játékosállománnyal rendelkezik. Biztos, hogy hazai pályán nyerni szeretnének, de nekünk is minden pontra szükségünk van, remélhetőleg eredményesek tudunk lenni. Figyelni kell főként a székesfehérváriak azon játékosait, akik képesek eldönteni egy-egy meccset, emellett elszánt játékot kell hoznunk, melyet már most a legutóbbi hazai meccsünkön is tapasztaltam. Örültem neki, hogy a játékosok próbáltak mindent megtenni azokból, melyeket a rövid idő alatt gyakoroltunk.