
Fotó: dvsc.hu
Zárt kapus kilencven percet játszott a Loki Pallagon a szomszédos vármegyéből érkezett, NB II-es Kazincbarcika ellen. A vendégeknél az egykori hajdúsági gólzsák Takács Tamás is pályára lépett.
A hazaiak mestere, Srdjan Blagojevics két részre osztotta a társaságot, kijelentette, egy félidőt játszik majd mindenki. Az első játékrészben új fiúkat nem láthattunk, Milosevics állt a kapuban, hátul a megszokott sor védte a területet, Dzsudzsák osztogatott, elől Bárány kezdett.
A Barcika kellemes ellenfélnek mutatkozott, rendkívül sportszerűen küzdöttek, bár jobbára az ő térfelükön zajlott a játék. A Debrecen a széleken vezetett támadásokat, helyzeteket dolgozott ki, de ezek kimaradtak. Egészen a 43. percig. Ekkor a görög Kiziridis balról rúghatott szögletet. Jól érkezett a labdára Bárány, aki öt méterről fejelt a hálóba.
Szünet után megtörtént a teljes sorcsere. Mance hibázott ziccerben, óriási fölényben játszottak a piros-fehérek. Helyet kapott a csapatban a mindössze 17 esztendős, Diósgyőrből érkező Vajda Botond, és az alig idősebb saját nevelésű Farkas Tamás is. Ők hozták össze a második találatot is. Farkastól Vajda kapta a labdát, aki elment a jobb oldalon, beadásából Bódi nyolc méterről kilőtte a hosszú sarkot. A harmadik találat óriási kavarodásból született. A vendégek nem tudtak felszabadítani, és végül Farkas félmagasan bezúdította a labdát a barcikai kapuba.
Elsőre jó és biztató volt. Csütörtökön – ismét zárt kapuk mellett – jön a Kisvárda, immár Balogh Norberttel a soraiban, majd következik bő tíz nap edzőtábor Ausztriában. Így felvértezve jöhet a Konferencia Liga, és az első fordulóban a Mezőkövesd.
Felkészülési mérkőzés Debrecen-Pallag
DVSC – Kazincbarcika: 3-0 (1-0)
DVSC 1. félidőben: Milosevic – Kusnyír, Dreskovic, Lagator, Sós, Ojediran, Manrique, Dzsudzsák, Kyziridis, Szécsi, Bárány
DVSC 2. félidőben: Megyeri – Baranyai, Loncar, Neofytidis, Ferenczi, Bévárdi, Vajda, Varga J., Farkas T., Bódi, Mance
Vezetőedző: Srdjan Blagojevic
Gólszerzők: Bárány 43’, Bódi 61’, Farkas 87’
W.Gy.




