Könnyedén hozták a kötelezőt a Tihanyi-tanítványok

A DEAC férfi futsalosaira papíron egy könnyűnek ígérkező meccs várt pénteken, hiszen a sereghajtó Rubeolát fogadták az NB I alsóházában.

0

deacrubeola_20250404-300x163 Könnyedén hozták a kötelezőt a Tihanyi-tanítványokFotó: deac.hu

A Rubeola a rájátszásban három kör után nyeretlenül állt, két vereség mellett egy mérkőzése döntetlennel végződött. Az alapszakaszban sem szerepelt kiugróan az újonc, mivel egy győzelem mellett huszonegy fiaskót könyvelhetett el. Hiába nem futnak jó szezont a kiesés ellen küzdő vendégek, a debreceniek nem írták le őket.

Esélyeshez méltóan indították a találkozót az egyetemisták, már rögtön az elején beszorították az ellenfelet, többek között Tóth Attilának akadtak ígéretes próbálkozásai. Végül a fölény a hetedik percben érett góllá, ekkor egy szabadrúgás-variáció után Tóth Attila volt eredményes. Nem sokkal később Vass Ottó passzába Krajnyák Zsolt sarokkal még beleért, ezzel duplázták meg előnyüket. A két bekapott találatot követően váratlant húztak a vendégek, ugyanis átálltak az öt a négy elleni játékra. A Rubeola taktikai módosítása ellenére a házigazdák növelték a fórukat a 11. percben: Tóth Attila gólpasszából Tóth Barnabás profitált. Nem sokáig volt 3-0 az állás, mivel Szabó Marcell szintén a 11. minutumban egy bombagóllal jelentkezett. A szünetig még háromszor módosult az eredmény. Előbb Kovács Ádám a saját hatosa közeléből ívelt az üres kapuba, majd Sulyok Tibor faragott a különbségen, a 19. percben pedig ismét Kovács ünnepelhetett, ezúttal az asszisztot Franchu osztotta ki.

A második játékrész alaphangját Tóth Attila adta meg, akinek kapáslövése a jobb alsó sarokban kötött ki. A folytatásban is akadtak helyzetei a fekete-fehéreknek, Vass Ottóval például egyszer a kapufa babrált ki. A végjátékban még egy kiállítás is bekerült a jegyzőkönyvbe: a Rubeola játékosa, Mészáros Tibor András a kispadon ülve jutott a kiállítás sorsára a sportszerűtlensége miatt. A lefújásig már nem változott az eredmény, a 6-2-es diadallal hozta a kötelezőt a DEAC.

Férfi futsal NB I alsóház 4. forduló

DEAC – Rubeola FC: 6-2 (5-2)

DEAC: Vincze – Vass, Faragó L., Tóth A., Krajnyák

Cserék: Faragó Á., Balázsi, Erdei K., Erdei Sz., Franchu, Győri, Tóth B., Szabó Á., Kovács Á.

Vezetőedző: Tihanyi Csaba

Gólszerzők: Tóth A. 7′, 21′, Krajnyák 9′, Tóth B. 11′, Kovács 15′, 19′