Korszerű tornacsarnokot vehettek birtokba az epreskerti diákok

Szerda délután ünnepélyes keretek között átadták az Epreskerti Általános Iskola új tornacsarnokát.

0

DSC_8180-300x161 Korszerű tornacsarnokot vehettek birtokba az epreskerti diákokTöbb mint négyszáz nebuló tanul az Epreskerti Általános Iskolában, mely intézményben magas színvonalon zajlik az oktatás. Ám ahhoz, hogy az elme mellett a test is megfelelően pallérozódjon, egy valami hiányzott, mégpedig egy megfelelő tornacsarnok. A testnevelés órákat eddig egy tornaszobában tartották, de ez már a múlt. Szerdán délután felavatták az egymilliárd forint állami támogatásból felépült tornacsarnokot. A korszerű, 1800 négyzetméteres létesítményben konditerem és nagy alapterületű szertár is helyet kapott. Az akadálymentesített létesítmény nem csak a gyerekek, hanem a déli városrészben élők rendszeres mozgását is szolgálja.

Az átadón megjelent dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, dr. Papp László Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere, Pósán László országgyűlési képviselő, Türk László tankerületi igazgató, Szabó Gyula címzetes igazgató.

Az ünnepi beszédek elhangzása után városunk polgármestere és a területi igazgató emlékplakettet adományozott Szabó Gyulának, ezzel köszönve meg a címzetes igazgatónak, a tornacsarnok megvalósításában végzett áldozatos munkáját. Ezt követően Schmidt Ádám, Papp László, Pósán László, Türk Zoltán, Szabó Gyula, Piros Zoltán önkormányzati képviselő és Gondáné Fórián Csilla iskolaigazgató a nemzetiszínű szalag átvágásával átadták a diákoknak a tornacsarnokot. A gyerek, mielőtt látványos sportbemutatóval birtokba vették volna a létesítményt, a sportért felelős államtitkártól és városunk polgármesterétől kosár és focilabdákat kaptak ajándékba. A nap zárásaként a Mozdulj Debrecen! rendhagyó testnevelés óráját tekinthették meg az ünnepségen megjelentek.