Kosárlabda: Drámai meccsel búcsúzott szurkolóitól a DEAC

Berényi Sándor együttese hiába állt 39 percen át jobban, mint a Szedeák, végül a vendégek örülhettek.

0

kosárrrképppdeacc-300x193 Kosárlabda: Drámai meccsel búcsúzott szurkolóitól a DEAC

Fotó: DEAC

A DEAC-Tungsram kosárlabdacsapata az utolsó hazai bajnokiján a Szedeák együttesét fogadta. Az előző kiírás bronzcsatája után az aktuális szezon alapszakaszában is mindkétszer a Tisza-partiak bizonyultak jobbnak, csak úgy, mint a középszakasz odavágójan Szegeden. A debreceniek számára már tét nélküli volt az összecsapás, ugyanis a pontvadászatot már biztosan a 10. helyen zárták, de a vendégeknek annál nagyobb volt a súlya a mérkőzésnek.

Már a mérkőzés elején látszódott, hogy remek napot fogott ki Dzeletovic, aki az első percben a palánk alól kétszer is eredményes volt. A DEAC szerb idegenlégiósa a 6. percben már maga és csapata 13. pontját szerezte, és ugyan a Szedeák sokáig tartotta a lépést, fordítani nem tudott. Polyák kosarainak köszönhetően a hazaiak a 9. percre hétpontos előnyt dolgoztak ki, így a Tisza-parti egylet időkéréshez folyamodott. A debreceni egyetemisták az első játékrész végén is magabiztosan tartották a különbséget, Valerio-Bodon triplájával 22–16-ra vezettek.

A második negyed elején a Kerpel-Fronius testvérek között nagy csata zajlott, és bár a szegediek kötelékébe tartozó Balázs egy triplával nyitott, Gáspár is kitett magáért és a folytatásban több alkalommal is blokkolt. A hazaiakat Dzeletovic továbbra is a vállán vitte, de Drenovac és Valerio-Bodon is kiválóan segítette a csapatot. Negyedóra elteltével kétszámjegyűre növelték a különbséget, ám a Szedeák Personsnak és Davisnek köszönhetően pillanatok alatt visszazárkózott. Aztán Dzeletovic amit távolról eleresztett, az mind a gyűrűben landolt, így a DEAC-Tungsram a nagyszünetre már 16 ponttal (47–31) állt jobban.

A harmadik etap már a szegedieké volt, igaz, csak nüansznyi különbség volt a csapatok között. Cook hárompontosára Valerio-Bodon közelivel válaszolt, majd két Persons általi tripla után a fekete-fehérektől Valerio-Bodon zsákolással szórakoztatta a közönséget. A fiatal Gáspár Mátyás is igencsak biztatóan játszott, és kosarakat is dobott a cívisvárosi drukkerhad nagy örömére. A Szedeák alakulatából egyedül Persons emelkedett ki, egyedül pedig nem tudta megváltani a világot. A hajdúságiak három negyedet követően 62–51-re vezettek, így a záró etapra a sárga-kékek sokkal inkább aggódhattak.

Az utolsó negyedben a Szeged sorozatban hét pontot szerzett, de három és fél perc elteltével ismét tíz egység volt a felek között. A vendégek egy időkérés után azonban távolról sorra tüzeltek, dobásaik java pedig pontokat ért, a debreceniek pedig csak főként a büntetőket tudták értékesíteni. A vége előtt két perccel a Szedeák Kerpel-Fronius Balázs hárompontosával kiegyenlített (76–76). A Tisza-partiak időt kértek, amiből nem jöttek ki jól, hiszen a debreceniektől Kerpel-Fronius Gáspár dobott egy hatalmas triplát. A sárga-kékek mégsem adták fel, a végsőkig küzdöttek, és Bognár Kristóf zsákolása után fél perccel a vége előtt már csak egy ponttal állt jobban a DEAC. Berényi Sándor időkérése sem sült jól el, hiszen a pálya közepén Persons szerzett labdát, amit aztán Cook dobott közelről a gyűrűbe. Hidegzuhany volt ez a javából, hiszen a Szedeák ekkor vezetett először (79–80), ráadásul a dudaszó pillanatában Dzeletovic távoli próbálkozása kimaradt, így végül a vendégek örülhettek, a megszerzett két pontjukkal pedig a playoffba jutottak.

Nem érdemelt vereséget a DEAC-Tungsram, amely gárda negatív szériája immáron tíz meccse tart. A debreceni srácok ha a szezon többi részében is ilyen teljesítményt nyújtottak volna, bizonyára a rájátszásban is bizonyíthattak volna, de jövő héten Kaposváron a 10. hellyel keserű mosollyal búcsúznak a szezontól.

DEAC-TUNGSRAM – NATURTEX-SZTE SZEDEÁK 79-80 (22–16, 25–15, 15–20, 17–29)

DEAC: Kerpel–Fronius G. 4/3, Polyák 14/6, Valerio-Bodon 15/3, Drenovac 15, Dzeletovic 29/15

Csere: Gáspár 2

Edző: Berényi Sándor

SZEGED: Persons 29/15, Cook 15/9, Szatmári 2, Bognár 8, Alston

Cserék: Davis 15/3,  Kerpel–Fronius B. 7/6, Balogh, Filipovics, Keller I.

Edző: Simándi Árpád

T.H.