
Fotó: kosarlabda.deac.hu
A DEAC-Tungsram kosárlabdacsapata három magabiztos győzelmet követően a hét közben a rendkívül erős kerettel rendelkező Szolnoki Olajbányászhoz látogatott. A debreceniek idegenben nagyot küzdöttek, az utolsó pillanatig kiélezett volt az összecsapás. Az egyetemisták akár még a győzelmet is megszerezhették volna, ám végül rendkívül fájó módon, egy ponttal a hazaiak nyertek (79–78). Ennek következtében a két együttes helyet cserélt a tabellán, Milenko Topics csapata így a harmadik helyet foglalja el.
Az erőltetett menet azonban tovább folytatódik, a mai napon ugyanis a Sopron KC érkezik az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokba. Ellenfelünk eddig három alkalommal mérettette meg magát, a gárda legutóbb az Atomerőműt egy sírból visszahozott meccsen a hosszabbításban győzte le, előtte pedig az OSE Lionsnál is jobbnak bizonyult, azonban a bajnoki címvédő Falco már kifogott rajtuk.
Nincs könnyű helyzetben a Sopron, ugyanis az eleve tartalékos csapatból újabb játékosok dőltek ki a héten, ráadásul több kulcsjátékos is hiányzik. A sérült Juhos Levente, Supola Zoltán, Fazekas Csaba, illetve az ex-debreceni Milos Boriszov biztosan nem lesz jelen, de még E.J. Montgomery és Chauncey Collins játéka is kérdéses.
Dzunics Braniszlav csapata természetesen a rendelkezésre álló játékosokkal szeretné kihozni csapatából a maximumot és egy tisztes, szoros eredményt igyekeznek majd elérni. A bajnokságban a debrecenieknek egyértelműen magasabbak a céljaik, éppen ezért Polyák Lászlóék számára csak a győzelem elfogadható.
A DEAC az eddigi mérkőzések során megmutatta, hogy a védekezésben és támadásban egyaránt szervezett, összességében a fekete-fehéreken nehezen lehet kifogni. Kiemelendő, hogy az egyetemisták egy újabb sikerrel hazai pályán továbbra is veretlenek lennének. A szurkolók védettségi igazolvány ellenében szoríthatnak a csapatért, a közönség hangja nagy erőt adhat fiainknak a folytatásra.
Tippmix Férfi NB I/A csoport, 5. forduló
DEAC-Tungsram – Soproni KC
10.09. 18:00 Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
T.H.




