Kosárlabda: Tíz perc ráadás után legyűrték az oroszlánokat

Mint egy falat kenyér, úgy kellett a győzelem szombaton este Oroszlányban a férfi kosárlabda NB I/A csoportjában küzdő hazai együttesnek, de a vendég DEAC-nak is. A két gárda a felsőházba igyekszik, a kezdés előtt egymást követték a tabellán.

0

kosar-1-300x165 Kosárlabda: Tíz perc ráadás után legyűrték az oroszlánokatFotó: deac.hu

Az egyetemisták mérlege imponáló, mióta Mandic mester dirigálja őket. Háromból, három siker a mérleg, és ezt nem is akarták lerontani. Az Ose Lions is begyűjtötte a legutóbbi két ellenfél skalpját, ráadásul otthon, saját csarnokukban, fantasztikus közönségük előtt magabiztosan várták a feldobást.

És nem hiába. A vendégek pontatlanok voltak, labdákat adtak el, ezt pedig büntették a Komárom megyeiek. Govens próbálta tartani a lelket övéiben, valamelyest sikerült is, de az első negyedet mégis hét pont előnnyel zárta a Lions.

A második tíz percben sem lett jobb Drenovacék játéka. Mandic időkétrése nem oldotta meg a problémát, sőt az Oroszlány produkált egy 10-0-ás sorozatot, elsősorban Dorogi és Dimitrijevics agilitásának köszönhetően. Három perccel a szünet előtt már 35-17 volt az állás, elúszni látszott minden, főleg annak tudatában, hogy a DEAC részéről nyolc büntető is kimaradt. A dudaszó után 14 pont volt a differencia nem ide.

A harmadik negyedre valami megváltozott. Agresszívek lettek Polyákék, és pontosabbak. Feljöttek a hajdúságiak 44-41-re, de villant a túloldalon Carev és Henry és máris 12 pontos előnnyel kezdődött a végső elszámolás.

Mindent beleadott a debreceni, pályán lévő ötös fogat. 180 másodperccel a vége előtt már csak négy volt a különbség. Felváltva estek a labdák a gyűrűbe, nálunk Govens és Drenovac, odaát Ruják gyűjtögetett. Polyák szórt egy triplát, majd behúzott két büntetőt, és 16 másodperccel a meccs vége előtt 72-72-t mutatott az óra, több találat nem esett.

Hosszabbítás, öt percben. Mindenki dobálózott, és nemcsak szavakkal. Az egyetemisták maradék erejüket összeszedve küzdöttek és hat másodperccel a vége előtt Scott triplázott. Átvettük a vezetést, de rögtön faultoltunk is. Ha bedobják, csakúgy, mint ősszel, megint ők nyernek eggyel. Krestinin azonban csak az egyiket dobta be. Jöhetett megint öt perc tiszta játékidő.

Itt már nem engedtek a mieink. Polyák hármasára érkezett egy Scott dupla, majd a másik oldalon Dimitrijevics kettese, meg egy büntetője, amire Drenovac még válaszolt. Többre nem futotta. A DEAC hatalmas küzdelemben, negyven perc helyett ötven alatt 91-87-re győzött. A Mandic mérleg négyből négy, a tabellán pedig ott lihegünk a felsőháziak nyakán. Szerdán hatkor jön a ZTE, ha nyerünk, akkor…

Férfi kosárlabda NB I/A

MVM-OSE Lions – DEAC: 87-91 (19-12, 25-18, 10-24, 8-8, 7-11)

OSE: DIMITRIJEVICS 18/6, Illés 5/3, Barnjak 5/3, Werner 2, CAREV 16/9

Cserék: Ruják 6, HENRY 16, Dorogi 5, Mucza 2, Szabadfi

Vezetőedző: Simon Petrov

DEAC: GOVENS 16, Mócsán 11/3, Balázsi 2, DRENOVAC 25, Tóth Á. 11

Cserék: POLYÁK 17/9, Scott 7, Taylor 2, Kovács

Vezetőedző: Andjelko Mandic

W.Gy.