
A színvonalát nézve, elégedett vagyok azzal amit eddig láttam az Európa-bajnokságból, izgalmas, jó mérkőzéseket játszottak a csoportkörben a csapatok. Nem voltak előre lefutott találkozók, születtek meglepetés eredmények. Az külön öröm, hogy a magyar válogatott ismét ott lehetett a kontinensviadalon, mint öt éve, újra futball-lázban égett az ország. A portugálok elleni meccset a helyszínen, a Puskás Arénában tekintettem meg a családommal, a rendezéstől kezdve a lelátói hangulaton át a mérkőzésen látottakról csak pozitívan nyilatkozhatok. Fantasztikus érzés volt, ahogy mindenki egy emberként szurkolt nemzeti csapatunknak, úgy vélem, akinek ez a hangulat nem melengette meg a szívét, az nem sportbarát. Sajnos nem sikerült bekerülni a nyolcaddöntőbe, de nem vagyok csalódott, végtelenül büszke vagyok arra, hogy magyar szurkoló vagyok. Felvettük a versenyt a világelitbe tartozó csapatokkal, pontokat szereztünk, a németek ellenin találkozón kétszer is vezetve, 84 percig továbbjutásra álltunk. A futballvilág a magyar válogatott teljesítményére felkapta a fejét, úgy gondolom, ha nem ebbe a bombaerős csoportba kerülünk, simán továbbjuthattunk volna. A német meccs után szomorúak voltak a játékosok, én is megkönnyeztem a nyilatkozataikat, de emelt fővel búcsúzhattunk a további küzdelmektől, csapatunk sok felejthetetlen, csodás percet szerzett a magyar szurkolóknak.
Vasárnap két mérkőzést rendeznek a nyolcaddöntőben, 18 órától Hollandia – Csehország összecsapásra kerül sor Budapesten, majd este 9-től Belgium és Portugália lép pályára Sevillában.
Hollandia – Csehország
06.27. 18:00 Budapest
V4 szurkolóként a cseheknek drukkolok, bízom benne, sikerül is bejutnia a negyeddöntőbe Jaroslav Silhavy együttesének. Ez nem lesz egyszerű feladat, a hollandok, annak ellenére, hogy az utóbbi években jelentősen átalakult a keretük, komoly játékerőt képviselnek. Frank de Boer csapata magabiztosan teljesítette a csoportkört, mindhárom mérkőzését megnyerve jutott a nyolcaddöntőbe. A csehek ellenben négy pontot gyűjtve, csoportharmadikként jutottak tovább. Ahhoz, hogy meglephessék az Oranjét, fel kell kötniük azt a bizonyos alsóneműt, de ahogy a magyarok partiban tudtak lenni az elitcsapatokkal, remélem, a csehek is elő tudnak húzni valamit a tarsolyból, mellyel meglephetik ellenfelüket. Az eszem azt mondja, a hollandok nyernek, a szívem viszont azt, Csehország legalább döntetlenre hozhatja a találkozót, a továbbjutás büntetőpárbajban dől majd el.
Tippem: 2-2
Belgium – Portugália
06.27. 21:00 Sevilla
Két nagyon erős válogatott méri össze erejét, a portugálok a regnáló Európa-bajnokok, címvédésre készülnek, míg Belgium egyik esélyese a végső győzelemnek. A luzitánokat, a németek elleni vereség után már majdnem leírtam a csoportkörben, de a franciák elleni döntetlennel kivívták a jogot, hogy ott legyenek legjobb harmadikként a nyolcaddöntőben. A belgák viszont stabil, jó teljesítményt nyújtva, három győzelemmel, 7-1-es gólkülönbséggel jutottak tovább. Roberto Martínez kerete nagyon erős olyan játékosok állnak a kapitány rendelkezésére, mint Kevin De Bruyne, vagy Eden Hazard, akik meccseket képesek eldönteni. Sztárokból a másik oldalon sincs hiány, hogy csak a legnagyobbat említsem, Cristiano Ronaldo, akit volt szerencsém élőben is látni a pályán. Hatalmas sportember, bár nem a kedvenc labdarúgóm, de végtelenül tisztelem, amit és ahogy elért a futballban, mely példaértékű. Kiélezett mérkőzésre számítok, Fernando Santos csapata kezd játékba lendülni, én is a portugáloknak szurkolok, véleményem szerint, meg is nyerik a vasárnapi párharcot.
Tippem: 2-1-re nyer Portugália
KZT




