Debrecen első női súlyemelő magyar bajnoka az áprilisi országos bajnokság óta eltelt időszakban sem pihent, továbbra is maximális erőbedobással dolgozik az edzéseken. A sok munkának köszönhetően folyamatosan fejlődik, egyre nagyobb súlyokkal tud megbirkózni.
Az országos bajnokság óta a sok munkának köszönhetően nagyon sokat fejlődtem, akkor 40 kilót szakítottam, ahhoz képest most 50-nél járok. Ennek nagyon örülök, de többet akartam, nagyon fel voltam pörögve, mindenképp meg akartam csinálni, de nem úgy jött össze, mint ahogy szerettem volna. Ettől kissé elkenődtem, szétcsúsztam, de edzőmmel leültünk beszélgetni, ez átsegített a holtponton. Egyébként az 50 kiló már bennem volt, többször rápróbáltam a 45-re, de nem mindig sikerült, amit először nem értettem, mert az erő meg volt. Sok volt az apró technikai hiba, amiket javítani kellett, ebben Zolin (Kecskés Zoltán – szerk.) kívül edzőtársaim is nagyon sokat segítettek, nézték kívülről a mozdulataimat, videóztunk, átbeszéltük miket kell javítanom. Lépésről-lépésre haladva kiküszöböltem a hibákat, ahogy javult a technikai rész, az eredmények is jöttek. Az elmúlt két hetem szinte csak erről szólt. A szakítás a mumusom, versenyeken mindig attól félek, el fogom rontani, így volt ez az országos bajnokságon, is, az első fogásom nem sikerült. Amint a szakításon túl vagyok, a lökéssel már nincs probléma. Ebben a fogásnemben jelenleg a felvételeket gyakorlom, 65 kiló már sikerült, ami nagyon jónak számít, de ezt a súlyt ki is kell lökni. Mivel nagyon fájt a vállam, a lökés kissé háttérbe szorult az elmúlt időszakban. Úgy néz ki, az ollózós technika nem fekszik nekem, inkább a helyből kilökés, ami egyébként nem terheli annyira a vállam. Következő héttől erre fogok fókuszálni, minél többet gyakorolni. Legközelebb Tégláson lépek versenyen dobogóra, a pontos időpontot még nem tudom. Októberben pedig Kazincbarcikán lesz egy masters verseny, ahol mindenképp szeretnék elindulni. Egy éve pont ott kezdtem el versenyezni, nagyon szép emlékek fűznek a városhoz.
