Kozák Luca: „idén magasra tettem a lécet”

Rendkívül sikeres szezont tudhat maga mögött a kiváló gátfutó, Kozák Luca, aki ezúttal fantasztikus országos csúcsáról és távlati céljairól is őszintén nyilatkozott a Debreceni Sportéletnek.

0

123061194_1540000142859387_7288723442042175518_o-300x190 Kozák Luca: „idén magasra tettem a lécet”

A pandémia okozta zaklatottság ellenére minden bizonnyal piros betűkkel kerül majd Kozák Luca naptárába a 2020-as esztendő, a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola gátasa ugyanis sikert sikerre halmozott a megcsonkított versenyszezonban.

„Teljes mértékben boldog és elégedett lehetek – fogalmazott Kozák Luca a Debreceni Sportélet kérdésére. – A tavalyi év során szinte végig a bokámmal bajlódtam, de szerencsére immár teljesen egészségesen készülhettem, s bár sokáig edzőtársak nélkül kellett tréningeznem, a karantén ideje alatt is igyekeztem szinten tartani magamat, az otthonomban végeztem erősítő gyakorlatokat. Az első versenyemen futott 12.92-es időm már előre vetítette, hogy szép eredményekre lehetek képes idén, de a korábbiaknál jóval kevesebb viadalt rendeztek, így a három biztos versenyre, az országos bajnokságra, a turkui nagydíjra, valamint a Gyulai Memorialra időzítettük a csúcsformát. Már a szezon elején többen hangoztatták, hogy képes lehetek az országos csúcs megdöntésére, de arra álmomban sem gondoltam, hogy ilyen hamar eljön ez a pillanat.”

Kozák Luca a Gyulai Memorial Atlétikai Nagydíjon ért be másodikként a célba 12.71-es idővel, átadva a múltnak Siska Xénia 36 évvel ezelőtt futott 12,76-os országos csúcsát.

„A futás előtt annyit tudatosítottam magamban, hogy végig tartanom kell a lépést Nadine-nal (Nadine Visser, Európa-bajnok holland gátfutó – a szerk.), amikor pedig szinte egyszerre értem be vele a célba, s megpillantottam a 12.70-es idejét, már éreztem, hogy ebből ez egy nagyon szép eredmény lesz a részemről is. Nehezen is dolgoztam fel a történteket, csak a futás utáni napokban tudtam felfogni, hogy mit is vittem véghez a pályán, s bár legbelül büszke voltam magamra, nem kényelmesedtem el, hamar új célokat kezdtem kitűzni magam elé.”

Suba László tanítványa a távlati céljairól is őszintén beszélt lapunknak.

„A csapatbajnokság után a szervezetem megálljt parancsolt, így az utolsó három versenyeimet le is kellett mondanom, de immár harmadik hete újra az edzések teszik ki a mindennapjaim. Az alapozási időszak nem a kedvencem, ám ezen már szerencsére túlestünk, így immár mentálisan is a helyemen érzem magam, s izgatottan állok elébe a kihívásoknak, bár idén magasra tettem a lécet. Nem az az elsődleges célom, hogy az egyéni csúcsomon tovább faragjak, inkább valamivel kiegyensúlyozottabb teljesítményt várok el magamtól, jó lenne stabilan 12.80-on belül futni, s akkor az olimpián reális esélyem lenne egy döntős szereplésre. Beszélni róla persze könnyű, ám odáig még nagyon rögös út vezet, s bár kívülről talán sokan nem látják, komoly áldozatokat kell hozni a siker érdekében.”