
Kovács Miklós fiai egy rendkívül kiélezett mérkőzésen vereséget szenvedtek a középmezőny bástyájaként szereplő Derecske otthonában. Talán azért fájó, mert ráadásul most két nehezebb mérkőzés következik, így még egy döntetlen is jól jött volna.
Derecske – DASE: 3:2 (1:2)
DASE: Polyák, Takács (Pázmándi 75’), Schuller, Haraszti, Matta, Varga (Kiss L. 66’), Lázár, Taghipour, Sholofelo, Reszler, Nagy N.
Edző: Kovács Miklós
Gólszerzők: Takács 21’, Sholofelo41’
Kovács Miklós: Elmondható, hogy egyébként jól játszottunk. Végig domináltuk a mérkőzést, talán jóval több helyzetünk is volt, mint az ellenfélnek. Egy szerencsétlen öngóllal kerültünk hátrányba, de a félidőre már előnnyel fordultunk. A második félidőben egy újabb peches öngóllal egalizáltak, majd egy gyönyörűen eltalált lövéssel szerzett vezetést a Derecske. Még voltak helyzeteink, de már nem tudtunk egyenlíteni vagy fordítani. Úgy érzem, akár a győzelemre is rászolgáltunk volna!




