Fotó: MJSZ
Néhány hete komoly megtiszteltetés ért, hiszen az U18-as válogatott tagjaként szerepelhettél az ukrajnai világbajnokságon. Hogyan tudnád összefoglalni a megmérettetést?
Bizakodva vártuk a vb-t, mivel remekül sikerült a felkészülésünk. A rajtunkat sem érhette kritika, így azt gondoltuk, hogy lehet esélyünk az aranyéremre. Aztán jött az ukránok elleni mérkőzés, amelyet 5000 néző tekintett meg a helyszínen, és kicsit megilletődötten játszottunk. Sajnos a japánokkal vívott találkozó sem a terveink szerint alakult, az osztrákok pedig egyszerűen lehokiztak bennünket. Nem gondolom, hogy csalódást okoztunk volna, ez a viadal mindenkinek jó tanulópénz lesz. Azt sem szabad elfelejteni, hogy sokaknak ez volt az első világbajnoksága. Nem volt széthúzás a csapaton belül, a lőtt góloknak a keret összes tagja önfeledten tudott örülni. A szervezőket sem érheti kritika, kitettek magukért, profi körülményeket varázsoltak.
Saját teljesítményeddel mennyire vagy „kibékülve”?
A vb elején nem az eredeti posztomon vetettek be, ennek ellenére mindent megtettem a csapat sikerének érdekében. A torna hajrájában ismét centerként számítottak rám, így jóval otthonosabban mozogtam a jégen, ezt mutatja, hogy gólpasszt is kiosztottam.
A DHK-ban sem unatkoztál, fárasztó szezonon vagy túl.
Ez így van, hiszen az U18-as és az U20-as együttesben is játszottam. Mindkét csapattal az ötödik helyen végeztünk a bajnokságban, emiatt keserű a szájízem, ugyanis jobb szereplésben reménykedtünk, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy az idény végére eléggé elfogytunk. A sok hiányzó miatt rajtam is látszódott a fáradtság, főleg mentálisan. Egyébként nem zártam rossz évet, hiszen a kitűzött céljaimat szerencsére sikerült teljesítenem.
A következő szezonnak milyen tervekkel vágsz neki?
Szeretnék ismét részt venni az U18-as világbajnokságon. Bízom benne, hogy a DHK U20-as együttesével szép eredményt tudunk elérni. Örülnék, ha a felnőtt gárdában néhány percet kapnék a bizonyításra. Ez elég merész álomnak tűnik, de jó felkészüléssel nem tartom elképzelhetetlennek. Nagy álmom, hogy egyszer a felnőtt válogatott tagjaként hazai világbajnokságon szerepeljek, de ehhez keményen kell dolgoznom a jövőben. A gólok és gólpasszok számát tekintve nem szoktam magam elé konkrét számot kitűzni, hiszen bár ez közhelyként hangozhat, de nekem tényleg a csapat sikeressége a legfontosabb.
Fotó:Sergei Solovei
Eldőlt, hogy a DEAC jövőre az Erste Ligában áll rajthoz. Mit szólsz ehhez?
Nagy örömmel fogadtam a hírt, hiszen úgy vélem, Debrecennek szüksége van az élvonalbeli jégkorongra. Az is fontos, hogy a klub támogatja a játékosok tanulmányait, ebből én is profitálnék a későbbiekben, hiszen az egyetemen sportpszichológiát szeretnék tanulni.
A jégkorong mióta szerves része az életednek?
13 évvel ezelőtt, óvodás koromban ismerkedtem meg a sportággal, amelynek mindent alárendeltem. Egyik barátommal korcsolyaoktatáson vettünk részt, ahol azt tanácsolták, hogy próbáljuk ki a hokit. A jégkorong gyors, kemény játék, amelyben szükség van fegyelemre és precizitásra, de nem tudnám pontosan meghatározni, hogy mi fogott meg engem. A szüleim támogatásáért nem lehetek eléggé hálás, hiszen minden feltételt biztosítanak nekem.
Milyen játékosként jellemeznéd magad?
Sokan azt állítják rólam, hogy okos jégkorongozó vagyok, jó meglátásaim vannak, intelligensen játszom. Kétirányú centernek tartom magam, vagyis nem csak a támadásból, hanem a védekezésből is kiveszem a részem. A pozitívumok mellett természetesen bőven akad javítanivaló, minden tekintetben látok esélyt a javulásra, mindenben erősödnöm kell. Az előző szezonban az U18-as gárda csapatkapitánya voltam, nem tartom magam ordibálós játékosnak, ha probléma adódik, közösen kell megoldani.
Volt egy esztendő, amit gondolom, az ellenségeidnek sem kívánnál…
Valóban, pár évvel ezelőtt háromszor tört el a bal csuklóm. Rettentő nehezen éltem meg ezt a korszakot, nem volt könnyű a lelátóról nézni a srácokat. Természetesen a szüleim, a barátaim és a csapattársaim próbáltak lelket önteni belém, de nem tartozom azok közé, akik sajnáltatják magukat, igyekeztem egyedül túltenni magam a történteken.
Fotó:GAMYO’s Photos
Az iskolapadban mennyire remekelsz?
Igyekszek a tanulásra is kellő időt fordítani, hiszen tisztában vagyok vele, hogy nem lehet mindent egy lapra feltenni, vagyis bármikor bekövetkezhet egy olyan sérülés, ami véget vet a pályafutásomnak. A Tóth Árpád Gimnázium nyelvi osztályába járok, angolt és németet tanulok. Erősségeimnek az idegen nyelveket mondanám, szerencsére könnyen tanulom a szavakat. Angolból már megcsináltam a középfokú nyelvvizsgát, később a felsőfokút is szeretném megszerezni. A reál tárgyak nem a szívem csücskei. 4,6-os átlagom volt a félévkor, célom, hogy ezt hozzám az év végén is, bár nem lesz könnyű, hiszen a világbajnokság miatt sokat hiányoztam.
Ha minden igaz, szabadidődben sem tudsz elszakadni a sporttól.
Így igaz, édesapámmal nagy sportrajongók vagyunk, gyakorlatilag mindent megnézünk. Ha van időnk, a Loki mérkőzéseit a Nagyerdei Stadionban szoktuk megtekinteni. Természetesen a jégkorongot szintén figyelemmel követem, kedvenc játékosom a szlovén Anze Kopitar. A csapattársaimmal, valamint a barátaimmal is gyakran szervezünk különböző programokat.
B.Á.
