A KULISSZÁK MÖGÖTT – HÉJJA CSABA

A háttérben többen is dolgoznak azért, hogy a debreceni floorball fejlődjön, új szintekre léphessen. A háttér egyik fontos képviselője Héjja Csaba, aki a tényleg láthatatlan dolgokban mozog otthon.

0

Héjja-Csaba-Floorball A KULISSZÁK MÖGÖTT – HÉJJA CSABA– Egy évtizede követed szorosan a debreceni floorballt. Sok-sok élmény és meccs közül melyek azok, amelyekre legszívesebben visszaemlékszel?

– Szinte félelmetes belegondolni, hogy immáron 10 éve vagyok a sportág közelében. Sok-sok szép pillanat közül talán az első élményemet tenném ide, ami nem volt más, mint a 2007-es bajnoki döntő a „Hódosban”. Hihetetlen volt látni, hogy egy – csúnyán mondva nevenincs- sportág félig megtöltötte a csarnokot. Impozáns látvány volt az is, hogy velem egykorú fiatalok szívvel lélekkel küzdöttek egymásért s győztek le egy náluk esélyesebbnek tartott csapatot. Első látásra is az egy nagybetűs CSAPAT volt.

– Három szezon erejéig te is játszottál az élvonalban. Milyen érzés volt pályára lépned?

– Folytatva az előző gondolatmenetet, akkor és ott láttam, hogy részese szeretnék lenni annak az élménynek. Sajnos azonban mire eljutottam odáig, hogy pályára léphessek, az akkori csapat gerince elhagyta a cívisvárost, de azért maradtak még hírvivők a régi garnitúrából. Azt, hogy pontosan melyik mérkőzésen léptem először pályára, nem tudom megmondani neked, ellenben az érzés örökké felemelő marad.

– Sajnos egy térdműtét vetett véget ennek a kalandnak. Biztos, hogy már nem láthatunk tétmérkőzésen?

– Ismét folytatnám a fenti kérdésekben elkezdett logikai vonalat. Úgy gondolom, hogy az embernek fel kell ismernie azt, hogy mivel tud többet segíteni annak a társaságnak, amelynek része (persze itt most sportcsapatokra gondolok). Játszani sosem tudtam igazán jól, nem is fogok, viszont a sportág szeretete, a csapat nem engedi messze az ember szívét, lelkiismeretesen igyekszem segíteni a csapatot minden lehetséges módon. Ha a hazai meccseken kellett jegyzőkönyvezni, megtettem, ha az utaztatásban kellett segíteni, megtettem. Ettől az évtől azonban több- és komolyabb munkát szeretnék beletenni az egyesületbe.

– Évek óta máshogy vagy jelen a hazai floorball életben: webáruházat üzemeltetsz és számos kupát szervezel. Milyennek látod most a hazai floorball helyzetét? Van az a hátország, amire lehet építeni?

– Nem gondolom, hogy a webáruházzal kapcsolatos élmények ide tartoznának, így erre a kérdésre adott válaszomban inkább a kupaszervezéssel foglalkoznék. Elsősorban azokat igyekszünk megmozgatni, akik még nem találkoztak a sportággal, nem tudják vállalni a versenysorozatban való részvétellel járó kötelezettségeket, egyszerűen csak a játék szeretete motiválja őket arra, hogy több száz kilométert utazzanak egy-egy játéknapért. Hál’ Istennek sikerült játékosokat és egyesületeket is adni a Magyar Floorball vérkeringésébe, amire úgy gondolom büszkék lehetünk. Célunk a Szabadidős sorozattal, hogy kaput nyissunk a fiatal csapatok számára a Szövetség által szervezett versenysorozatokba.

A hazai floorball helyzetét, jövőjét csak a klasszikus „kis pénz, kis foci, nagy pénz nagy foci” mondattal tudom leírni. Amíg nem kap a szövetség fentebbről nagyobb állami támogatást avagy nem sikerül egy nagy szponzort a sportág mellé állítani, addig túl nagy álmokat nem szabad szőni. Persze úgy látom, hogy a jelenlegi elnökség alatt valamelyest rendeződni látszanak a sportággal kapcsolatos körülmények, viszont azok a problémák, melyek a játékvezető kérdés, edzőképzés, teremgondok stb. még mindig megoldatlannak látszanak. Előbbiek megfelelő anyagi háttérrel talán nem kerülnének ide. Főváros centrikus az ország, az ottani utánpótlás munkába nem látok bele, viszont amit a Phoenix illetve az SZPK klubmodelljén látok, az példaértékű az ország minden sarkában. Ergo ha megtaláljuk a hátországot (értsd utánpótlás), akkor kemény munkával lehet eredményeket elérni. Országos szinten akkor lehet nagyot előre lépni, ha a sportág hazai alapjait lefektetők (értelemszerűen azok, akik most is aktív szerepet vállalnak a sport körforgásában) és az „újhullámos” egyének megfelelően együtt tudnak dolgozni, illetve a múltból (egyesületek, személyek között) fennmaradó ellentéteket sikerül félretenni és közösen dolgozni a floorballért.

– Hogyan jellemeznéd a mostani debreceni csapatot? Mi az, amit szerinted a csapattól várhatunk a szezonban?

– Kettő szó az, ami rögtön eszembe jut: tapasztalatlanság, tehetség. Nyilván megvannak a csapatnak rutinosabb játékosai, azonban a csapat jónéhány tagja nemrégen cserélte jégkorong ütőjét floorballra. Illetve a csapat számos tagja pedig felnőtt bajnoki mérkőzésen aligha lépett még pályára. Ez egy tanulóév lesz. Mindenkinek. Nekünk is, akik a csapat körül fognak tenni-venni, és a játékosoknak is. Év végére persze a mezőny első felébe várom az együttest, de az igazi eredmény az lenne, ha év végére sikerülne egy jó CSAPATOT kovácsolni a társaságból.

– Milyennek látod a debreceni floorball jövőjét? Mik azok a kihívások, amelyek a leginkább foglalkoztatnak?

– A debreceni csapat magja fiatal, az ő lendületük 3-5 évig tarthat. Ekkor következne, hogy rendben, töltsük fel utánpótlásból játékosokkal a csapatot. Na de honnan? Vidéken, egy 200-250 ezres városban ez rettenetesen nehéz. A látványsportok elszívják a gyerekeket. Mi az oka? Egyszerű: ott van klubmodell. Ha egy szülőnek megmutatják azt, hogy a gyerek a városi sportuszodában fog edzeni, vagy kint az Akadémián Pallagon, profihoz hasonló körülmények között, nem kérdés, hogy oda szívesebben adja a gyereket. Emellett erősen megjelennek a piszkos anyagiak. A mi sportunk nem olcsó. Egy normális versenyütő alsó hangon 15 ezer forint, amin legalább hathavonta ütőfejet cserél, esetleg törik egy az egyben. Ezek nagy terhek lehetnek egy szülő számára.

De mit tehetünk azért, hogy mégis minket válasszon a szülő? Fel kell építeni az egyesületet. Vonzóvá kell tenni a gyerekek és a szülők számára egyaránt a sportot. Így a kérdésedre válaszolva azt tudom mondani, hogy a kihívás,  a cél az, hogy fogalommá tegyük a DEAC Floorballt Debrecenben. Lendület, fiatalság, ambíció van, már csak a tényleges munkát kell belerakni. Az elmúlt években több, korábban jégkoronos tagja lett a debreceni floorball közösségnek. A két sportág rokonságából adódóan ebben lehet potenciál, hogy az onnan ilyen-olyan okok miatt kieső gyerekeket tudjuk „megfogni” magunknak. Az életben maradásunk kulcsa az, hogy bent maradhassunk DEAC szakosztályként.

– Milyen szereped van most az egyesület életében?

– Rendkívül népszerű a Trónok Harca című sorozat, így abból használnék egy hasonlatot az én szerepemre, jól írja le azt. A kistanács tagja vagyok, azon belül is leginkább pénzmester. A sportszakmaiságba, onnantól kezdve, hogy nem vagyok benne kompetens, nem kívánok beleszólni, a nagyobb léptékű stratégiai irányvonalak megalkotásában és végrehajtásában veszem ki inkább a szerepem. Mindemellett a rendezvények szervezésében, lebonyolításában tudok segíteni a srácoknak.

– Végezetül: milyennek szeretnéd látni a debreceni floorball három és öt év múlva?

Három év:           Egy stabil felnőtt- és U15-ös csapat.

Öt év:                 Egy stabil felnőtt csapat, illetve egy U17 és alatta lévő utánpótlás korosztály.