Hogyan kerültél Debrecenbe?
Nádudvari vagyok, 1991-ben kerültem Debrecenbe, ekkor kezdtem el tanulmányaimat a Református Kollégiumban. 2000-ben szereztem diplomát a Tanítóképző Főiskolán, hat évvel később pedig a Debreceni Egyetem pedagógia szakán végeztem, levelező tagozaton.
A rádiózás hogyan kezdődött?
Mióta az eszemet tudom, sportriporter szerettem volna lenni, már gyerekként esténként meghallgattam a Kossuth Rádióban a Sportvilág című műsort, memorizáltam a kérdéseket, és igyekeztem tanulni. Húsz éves koromra tudatosult bennem, hogy ebből az álomból nem lesz semmi, aztán…
Mikor próbáltad ki magad először rádióban?
Nagyerdei kollégistaként lehetőségem nyílt arra, hogy a kollégiumi rádióban tevékenykedjek, majd a Friss Rádió 2002-es beindulása után volt egy kétórás egyetemi sáv, melyben a Kispálya című műsort vezettük Ölveti László barátommal. Immáron tíz éve, hogy a reggeli műsorokban is szerepet vállalok, mely során előfordul, hogy egymásnak adják a kilincset a vendégek. Az élet minden területéről érkeznek interjúalanyok, legyen szó orvosról, színészről vagy egyetemi oktatóról. Minden beszélgetésre készülni kell, ezért szép számomra többek között ez a szakma. Emellett az élő adásnak is megvannak a maga sajátosságai, kihívásai.
Voltak, vagy épp vannak példaképeid ezen a területen?
Természetesen, elvégre Török Lászlótól, Novotny Zoltántól rengeteget lehetett tanulni. Tv-s személyiségek közül pedig idősebb Knézy Jenő volt a példakép.
Sok alannyal beszélgetsz, és találkozol. Volt olyan interjúd, vagy műsorod, mely emlékezetesebbnek bizonyult a többinél?
Kolonics Györggyel halála előtt egy héttel, olimpiai felkészülésük idején készítettem interjút. Az érzelmileg legkritikusabb pillanataim pedig a Puskás Ferenc halálát követő adásunkban következtek, hiszen jómagam óriási Aranycsapat-fanatikusnak számítok. Régi újságcikkeket, fotókat szinte kincsként őrzök a legendás együttesről. Bár sokan vallják, hogy nem érdemes a múltból élnünk. Egyébként épp a napokban kaptam Kozma Mihály kollégámtól, labdarúgó-szakosztályunk vezetőjétől egy szép Aranycsapat-naptárat. Visszatérve a kérdésre, Berki Krisztiánnal a londoni olimpia után beszélgettem, ami pozitív értelemben bizonyult emlékezetesnek, hiszen Krisztián egy nagyon korrekt és egyenes sportember, akinek nincsenek sztárallűrjei. De nem felejtem a Debrecen-Manchester United Bajnokok Ligája párharcot sem, melyet élőben kísértem végig a helyszínen, és tizenöt percenként bejelentkeztem, hogy informáljam a hallgatókat.
Magyarországon az emberek nehezen fogadják el, ha egy riporter, vagy újságíró szubjektív álláspontot fogalmaz meg, netán elköteleződik egyik-másik csapat, vagy sportoló mellett. Egyetlen elvárás az informatív közlés. Rádiósként mennyire nehéz megfelelni ennek az általános igénynek?
Úgy vélem, nyugodt szívvel fogalmazhatok meg pozitív és negatív kritikát is, amennyiben az megalapozott és kulturált formában történik. Meg kell találni a megfelelő súlypontokat, és természetesen nem szabad túlzásba esni. Bár ha Újpest-szurkoló lennék, azt aligha lenne szerencsés a rádióban hangoztatnom. A hallgatóink egyébként szeretik és díjazzák az őszinteséget, részben ezért is hallgatnak minket.
Hogyan tudod összeegyeztetni a rádiózást a sajtóreferensi munkából adódó feladataiddal?
Teljesen jól megfér egymás mellett a két munka, sőt sokszor az egyik kiegészíti a másikat. Heti egyszer vagyok reggelente a rádióban, szerdán fél héttől tízig, csütörtök délután 90 perces sportműsort vezetünk Burai Árpival és Marosi Zolival, másfél-kéthavonta pedig szerkesztője vagyok a Mézesmadzag nevű portréműsorunknak. A Sportcentrum Oláh Gábor utcai székhelyén napközben vagyok megtalálható, de az internet világában a helyzetet jelentősen megkönnyíti, hogy bárhol el tudom olvasni az e-mailjeimet, és viszonylag gyorsan elérhető minden információ. A legjobb persze az, amikor személyesen találkozok edzőkkel, sportolókkal, szakosztályvezetőkkel, és első kézből értesülök a legfontosabb hírekről.
Mióta dolgozol a Debreceni Sportcentrum sajtóreferenseként? Mi tartozik a tevékenységi körödbe?
2015 áprilisában történt egy megkeresés, és bár rádiósként számomra akkor még ismeretlen volt ez a terület, szeretem az új kihívásokat, ezért örömmel vállaltam. Eleinte ugyan nem volt könnyű, de fokozatosan belerázódtam. Nem csak hírek írásával kell foglalkoznom, hiszen sokrétű feladatkörömbe tartozik a sajtóval való kapcsolattartás, a különböző eseményeken való konferálás, moderálás, kiadványok szerkesztése, rendezvény szervezés stb.
Hogy érzed magad ebben a szerepkörben, milyen a munkakapcsolatod a kollégáiddal?
Mintegy harminc világversenyt rendezett a Sportcentrum az elmúlt tizenöt évben. Ezek megszervezése, koordinálása rendkívül fárasztó, de amikor megkapjuk a hazai vagy nemzetközi szövetségtől az elismerő szavakat, az mindannyiunk szívét jóleső érzéssel tölti el. Úgy gondolom, nagyon jó csapatunk van, minden területen tapasztalt, hozzáértő és rugalmas kollégákkal, akikkel gördülékeny a kommunikáció és a közös munka. A légkört pedig tökéletesen jellemzi, hogy a munka közepette is belefér egy-egy kisebb poén, vagy zrika, dacára annak, hogy minden részfeladat százszázalékos koncentrációt igényel. És mint mondtam, nem ritka az sem, hogy nemzetközi szövetségek dicséreteit vívjuk ki, legutóbb például a 3×3-as kosárlabda Európa-bajnokság kapcsán. Sokat emlegetik egyébként a 2012-es esztendőt (akkor én még nem dolgoztam itt), amikor az olimpia előtt úszó Eb-nek adott otthont Debrecen, méghozzá úgy, hogy Antwerpen februárban mondott le a rendezés jogáról, így alig több, mint kilencven nap állt rendelkezésre ahhoz, hogy tető alá hozzák az eseményt. Mégis példátlan precizitással megszervezett versenyt sikerült összehozni azokban a hetekben.
A közeljövőben milyen főbb események kerülnek majd megrendezésre?
A futsal-válogatottaknak lesz a visegrádi négyek tornája hétfőtől a Főnix Csarnokban, de ismét a Debreceni Sportuszoda ad otthont az úszó országos bajnokságnak. Debrecen láthatják a férfi kosárlabda Magyar Kupa-nyolcasdöntőt, valamint a férfi kézilabda Magyar Kupa-négyesdöntőt is, kézilabdában fontos eseményünk még a nyári női junior-világbajnokság. Az óvodásoknak szervezett „Veled kerek a világ!” sportnapunk rendkívül népszerűnek számít, rendre 1500-2000 óvodás látogat el a rendezvényre. Szerencsére mindig van feladat, ahogy az egyiket befejezzük, rögtön koncentrálhatunk a következőre.
Hogy érzed, melyik munka áll a legközelebb hozzád?
A nevelőtanárság a hivatásom, a rádiózás egy nagy és örök szerelem, a sajtóreferensi állásom pedig a folyamatos kihívásokról szól. Mindegyiket más miatt szeretem.
Te magad egyébként sportoltál valamit?
8-10 ezres településünkön 2-3 sportágban merült ki a paletta. Az viszont egyértelműnek tűnt, hogy belekóstoljak a kézilabdába, mivel Nádudvar ontotta magából a tehetségeket. Mindemellett futballoztam, de egyik sportágban sem bizonyult kiemelkedőnek a tehetségem. Érdekességképpen kipróbáltam a művészi tornát is, melyet mai kifejezéssel a ritmikus sportgimnasztikához tudnék hasonlítani. Kellemes volt a társaság, hiszen 30 főből mindössze ketten voltunk fiúk, úgyhogy talán bővebb okfejtést nem igényel, hogy fiatalon miért volt számunkra vonzó ez az elfoglaltság.
Manapság sikerül időt szakítanod a mozgásra?
A csütörtöki Heti Sport műsorunk szlogenje: „Ha már nem sportolunk, legalább beszéljünk róla!” Ez azt gondolom, minden elárul. Nagyjából egy éve tervezem, hogy rápattanok a bringámra, s prózai oka van annak, hogy mindeddig nem került erre sor. Kidurrant a hátsó gumija, és ezt az öt perces munkát idáig nem sikerült elvégeznem, mindig arra fogom, hogy rengeteg a feladat. Mostanában egyébként egyre többet gyalogolok, illetve nagyon ritkán úszom.
Melyik sportág áll hozzád a legközelebb?
A futball minden formában és mennyiségben jöhet! Kezdve a gombfocitól az udvaron történő focizáson át a kettős rangadóig, melyet a stadionban tekintettem meg, két kisfiammal, mire a kisebbik megkérdezte a második meccs után: „Apa, lesz még egy meccs?” Szóval a foci iránti szenvedélyt ők is megörökölték. A DVSC-meccseket igyekszem élőben megtekinteni, emellett 30 éve, hogy a Nottingham Forest lelkes szurkolója vagyok.
Rengeteg teendőd mellett szabadidődet hogyan töltöd?
Szabadidőmben mindig arra törekszem, hogy minőségileg gyermekeimmel, családommal töltsem, legyek bármennyire fáradt, hisz a gyerek legkevésbé sem tehet arról. Mindenben partner vagyok, sokszor a kevesebb együtt töltött időből adódóan engedékenyebb is vagyok velük, mint a párom, de ez valahol így van jól. Szeretem őket magammal vinni különböző eseményekre. Nagyobbik fiam, Ferenc most lesz huszadikán hat esztendős, ő a Sportiskola legfiatalabb igazolt labdarúgója. Ballábas játékos, kifejezetten ügyes és nagyon ambiciózus. Vince, a kisebbik hároméves, de őt is teljesen megfertőzte a futball. És természetes, hogy amikor focizunk, azt mindig közvetítenem kell. Párommal egyébként mindent meg tudunk beszélni, 10 éve élünk boldog házasságban, tolerálja, hogy sokat vagyok távol, nagyon sokat köszönhetek neki. Mindig tudok rá támaszkodni, és ez sokat jelent.
Ó Nagy Ferencnek minden jót kívánunk a továbbiakban!
T.S.
