A 2009-ben és azután született lányoknak kiírt versenyre a hazaiakon kívül Szerbiából és Szlovákiából is érkeztek csapatok. A csoportküzdelmek után a csoportok azonos helyén végzett csapatok körmérkőzést játszottak az 1-3., a 4-6. és a 7-9. helyezésekért. Minden mérkőzés két játszmáig tartott és minden nyert szettért egy pontot kaphattak a csapatok. Pontegyenlőség esetén az összesített pontarány döntött. Ha az is azonos lett volna, akkor az egymás elleni eredmény számított volna, ezért ha még az is azonos lett volna, akkor aranypont döntött volna a helyezésekről.
A legnagyobb izgalmak az első három helyért lejátszott találkozókon voltak. Az OK KI 0230 Kikinda „A” és az Eötvös DSE „A” csapata úgy játszott 1:1-et egymással, hogy a pontarány is azonos volt, ezért aranypont döntött a szerbiai csapat javára. Ezt követően az volt a kérdés, hogy a két csapat mit játszik a körmérkőzéses döntő harmadik együttesével, a Jászberényi Röplabda Klubbal. A vajdasági gárda 2:0 (50:31) arányban győzött, így az Eötvös DSE „A” csapatának egyrészt győznie kellett, másrészt 31 pont alatt kellett tartania a jászságiakat a tornagyőzelemért.
Nem úgy indult a találkozó, hogy ez sikerülni fog, mert a JRK már 6:0-ra is vezetett és csak 13:13-nál sikerült őket utolérni. Végül az első szettet az Eötvös DSE nyerte 25:16-ra. A második szettben már Eötvös-örömjátékot láthattak a tornára kilátogatók, 25:7-re nyertek a hajdúságiak, így jobb pontarányuknak köszönhetően megnyerték a legnagyobb kupát.
A torna végeredménye:
- Eötvös DSE „A” csapat
- OK KI 0230 Kikinda, Szerbia „A” csapat
- Jászberényi Röplabda Klub
- Mustang Beachvolley Club, Nagykapos, Szlovákia
- Hajdúböszörményi TE
- OK KI 0230 Kikinda, Szerbia „B” csapat
- Miroslav Antic Általános Iskola, Palics, Szerbia
- Eötvös DSE „B” csapat
- Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium
- BSZC Arany János Gimnázium, Berettyóújfalu
A torna szervezőinek jóvoltából ezúttal is minden résztvevő ajándékcsomagot kapott. Az okleveleket, kupákat és érmeket az Eötvös DSE felnőtt csapatának játékosai, Kiss Lorina és Nagy Laura segítségével Tóth Lajos Árpád, a Hajdúböszörményi Tankerületi Központ igazgatója, valamint Kiss János, volt válogatott labdarúgó adtak át.






