Kusnyír Erik: „fejlődnöm és tanulnom kell”

Nyáron, 17 évesen csatlakozott a DVSC első keretéhez. A tehetséges középpályás előtte a Debreceni Labdarúgó Akadémia U17-es együttesében futballozott.

0

Kusnyír-Erik_dvsc Kusnyír Erik: „fejlődnöm és tanulnom kell”Amikor 8 évesen Munkácson elkezdtem focizni, az volt a vágyam, hogy egyszer a legmagasabb osztályban játszhassak. Lembergből kerültem Debrecenbe, egy barátom, már itt játszott, sok jót mesélt az akadémiáról, szüleimmel úgy döntöttünk, eljövünk próbajátékra, amin szerencsére megfeleltem.

Jelenleg az U-19-es és a második csapatban játszok mérkőzéseket, de az első kerettel készülök, meglepetés volt számomra mikor szóltak nyáron, de nagyon örülök, úgy látszik, jó úton haladok vágyam megvalósításában. Tudom, még sokat kell dolgoznom, fejlődnöm, hogy bajnoki mérkőzésen pályára léphessek, de mindent meg fogok ezért tenni. Edzőmérkőzéseken, kupa találkozón már kaptam lehetőséget, úgy érzem, nem okoztam csalódást. Más az edzések ritmusa, gyorsabban kell gondolkozni, itt minden más, ehhez kell alkalmazkodnom.

Robbanékonyságban, fizikálisan és gyorsabb gondolkozásban mindenképp fejlődnöm kell. Úgy gondolom, a fejjátékom és a technikai tudásom az erősségem, de ebben is van hová fejlődnöm még. Jelenleg védekező középpályás a posztom, ez új kihívás számomra, hiszen három évig jobboldali védőként játszottam. Ebben a szerepkörben is jól érzem magam, úgy gondolom, jó teljesítményt nyújtok.

Távlati céljaim közt szerepel, hogy egyszer külföldön is kipróbálhassam magam, válogatott lehessek, de jelenleg azért dolgozok minden nap az edzéseken, hogy továbbra is az első keret tagja maradhassak és bemutatkozzak majd NB-1-es bajnoki mérkőzésen. De mint mondtam, ehhez fejlődnöm és tanulnom kell. Szerencsésnek érzem magam, hiszen Tőzsér Danitól sokat tanulhatok.

Sándor Csaba U-19 edzője: Mentálisan erős, jó védekező játékos. Nagyon jól lát a pályán, jól helyezkedik, szerel, igazi csapatjátékos. Nagy benne a győzni akarás, alázat a játék iránt. Úgy gondolom, hamarosan az első csapat erőssége, meghatározó játékosa lehet, ha ugyan úgy dolgozik tovább, mint ahogy eddig.