
Fotó: Ásztai Csaba
A kimondottan jó formában lévő, négy forduló óta veretlen kis Loki a tavasszal gyengélkedő, de még így is a dobogó harmadik fokán álló BKV Előre csapatát fogadta vasárnap. A Nagyerdei Stadionban rendezett harmadosztályú bajnoki mérkőzés eredetileg 17 órakor kezdődött volna, azonban a fővárosiak egy baleset miatt a tervezetthez képest később érkeztek, ezáltal a labda is később indult útjára. A kezdősípszó előtt megható pillanat volt, amint a DVSC II. játékosai szolidaritásból mindannyian Kovács Róbert nevével fémjelzett mezben vonultak fel, ezzel kiállva társuk mellett, aki szerdán a DEAC elleni városi derbin súlyos sérülést szenvedett, a következő napon pedig műteni kellett.
A csapatok novemberi összecsapása 1–1-es döntetlennel végződött, és ezúttal is hasonlóan szoros, izgalmas találkozóra lehetett számítani. Mivel a budapestiektől hét alapember is hiányzott, a piros-fehérek ambíciózus fiataljai láthatóan már az első perctől kezdve a három pont megszerzésére törekedtek.
Az első tíz percben leginkább a mezőnyben folyt a játék, a kapuk nem igazán forogtak veszélyben. Ezt követően iramot váltott a kis Loki, amely gárda számos helyzetet dolgozott ki. Először Kalafat ugratta ki Gomezt, kinek lövésébe előbb a vendégek kapusa, Horváth Gábor beleért, a lecsorgó labdát egy védő pedig taccsra mentette. A 25. percben Kalafat is közel járt a gólszerzéshez, de kihagyta a ziccert, a közelről Balla sem járt szerencsével. A jó napot kifogó Kalafat Álmos aztán a felsőlécet találta el, majd a kipattanót az üresen érkező Fábián Bence a kapu mellé bombázta. A kihagyott lehetőségek kis híján megbosszulták magukat, de Gyurkó Máté életerős lövését Szabó Sándor óriási bravúrral védte. Ami a 39. percben nem ment be az egyik oldalon, az már a másik térfélen a kapuban landolt, hiszen egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után Kalafat jobb szélről a hálóőr kezei mellett a hosszúba juttatta a labdát. Közvetlenül ezután Zahuczky Botond egy szép egyéni akció után növelhette volna a hazaiak előnyét, azonban lövése a kapu mellett zúgott el. A szünet előtt Szabó Sándor ismét nagy védéssel segítette csapatát, így a Lokomotív egygólos előnnyel vonulhatott a pihenőre.
A második félidőt a sárga-kékek kezdték jobban, ám hamarosan újra a debreceniek birtokolták többet a labdát. Az 57. percben a hazaiak még inkább megnyugodhattak, ugyanis a védőkről kipattanó játékszert Kalafat kapásból vágta a kapuba, megduplázva a kis Loki előnyét. Négy perccel később a piros-fehérek még jobban megnyugodhattak, hisz Balla egy gyönyörű cselsorozat kilőtte a jobb alsót, és lényegében eldöntötte a mérkőzést. Bár még fél óra hátra volt, de a vendégek dekoncentráltan, pontatlanul játszottak, tiszta helyzetekig pedig nem is nagyon jutottak. Ennek ellenére a 71. percben egy szöglet után Szabó Norman szépített, és a hajrában a BKV mindent egy lapra feltéve támadott. Szűcs János együttese taktikusan visszább állt, majd egy kontrából megiramodva a csereként beálló Kenderesi próbálkozott, de a fővárosiak hálóőre sokadjára mentett. Az utolsó öt percben a saját tizenhatosán belülre szorult a DVSC II., amely csapat gépezete hátul is remekül működött, és végül megérdemelt, 3–1-es győzelmével folytatta kiváló sorozatát.
NB III. Keleti csoport, 35. forduló
DVSC II. – BKV Előre 3–1 (1–0)
DVSC II.: Szabó S. – Tordai, Kovács G., Nagy R., Sipos (Kenderesi 68’), Batai (Pintér 56’), Balla, Gomes (Székelyhidi 23’), Fábián, Zahuczky (Kundrák 56’), Kalafat
Vezetőedző: Szűcs János
Gólszerzők: Kalafat 39’, 57’, Balla 6’
T.H.





