Labdarúgás: Augusztusban kezdődik az új szezon

A Magyar Labdarúgó Szövetség Elnöksége döntött a nevezési határidőről és a bajnokságok kezdetéről.

0

unnamed-1-1-300x151 Labdarúgás: Augusztusban kezdődik az új szezon

Az elmúlt hónapokban Magyarországon kialakult helyzet és a bajnokság későbbi lezárása miatt valamennyi labdarúgó-bajnokság esetében a nevezési határidő 2020. július 3., 12.00 órára módosul, az MLSZ elnökségének keddi döntését követően – olvasható a szövetség honlapján.

Ezzel párhuzamosan módosulnak a versenykiírások nevezési rendjei is. A szövetség elfogadta a jövő idényre vonatkozó részletes versenykiírásokat, indulhat az új labdarúgó idény a Merkantil Bank Liga küzdelmeivel, augusztus 2-án. Az OTP Bank Liga augusztus 15-én, a futsalbajnokság és a Simple Női Liga várhatóan augusztus végén rajtolhat – összhangban a nemzetközi versenynaptárral.

A járványhelyzet következtében a legtöbb bajnokság több vagy kevesebb tavaszi forduló elhagyásával került lezárásra, zárótáblázat megállapítása mellett. Erre tekintettel a 2020-2021-es férfi NB III-as bajnokságok versenykiírásai az alábbiak szerint módosultak: Az eddigi 48 csapat helyett előreláthatólag 60 csapat vesz részt a küzdelmekben (3×20 csapat). A 37 bennmaradó együttes mellett a 13 megyei I. osztályú bajnok csatlakozhat, továbbá 10 NB I-es tartalékcsapat azzal a megkötéssel, hogy a fiókcsapatok esetében a sportszervezet maximum 4 fő 1999. december 31-nél korábban született labdarúgót szerepeltethet.

Ha a DVSC az utolsó fordulóban legyőzi a Paks együttesét, mindhárom osztályban lesz debreceni csapat, megvalósulhat a már oly sokszor emlegetett, városunk labdarúgását pozitívan irányba előremozdító futballpiramis.