Győzelemmel kezdte a bajnokságot a kis Loki

A DVSC második csapata a 17 esztendős Horváth Zalán góljával 1-0-ra felülmúlta az NB III-ban újoncnak számító Körösladányt.

0

DSC_9833-300x225 Győzelemmel kezdte a bajnokságot a kis Loki

Fotó: Ásztai Csaba

A DVSC második csapata hazai környezetben, a Dóczy utcai stadionban az újonc Körösladány ellen kezdte meg a 2022-2023-as bajnoki szezont. Ahogyan az első keretnél, úgy a kis Lokinál is változások történtek a nyáron, amely gárda új vezetőedzővel és a tavalyinál is fiatalabb kerettel vágott neki az NB III Keleti csoportjának. Ezúttal kimondottan nagy figyelem helyeződött a piros-fehérekre, a helyszínen nem véletlenül szorított többszáz drukker a csapatért.

A mérkőzés elején a csapatok leginkább a védekezésre fektették a hangsúlyt, ezáltal sokáig mezőnyben zajlott a játék. Aztán a Körösladány ugyan többször is eljutott Erdélyi Benedek kapujáig, de a kis Loki játékosai remekül állták a sarat, a büntetőterületről rendre kivágták a labdát. A piros-fehérek kijöttek a szorításból, majd rövid ideig átvették az irányítást, amely eredményre is vezetett: a 20. percben Tordai Balázs távoli lövését noha egy vetődő hátvéd még blokkolni tudta, ám a kipattanóra érkező Horváth Zalán rendkívül higgadtan lekezelve a labdát a kapuba bombázott – élete első NB III-as meccsét tehát rögtön góllal debütált. Az egygólos előny birtokában lévő debreceniek azonban talán túlságosan megnyugodtak, a vendégek pedig több alkalommal is veszélyeztettek, ám hol Erdélyi védett, hol pedig a békési támadók voltak pontatlanok, ezáltal nem módosult az eredmény. A hajdúságiak kontratámadásokkal próbálkoztak, Rácz Balázs előtt lehetőség is adódott, de nem tudott élni azzal, így a találkozó 1–0-ról folytatódhatott.

A fordulást követően a Körösladány rendületlenül ment előre az egyenlítésért, csatáruk egy tizenhatoson belüli tömörülés után még az oldalhálót is eltalálta. A kis Loki fiataljai nagyot küzdöttek, maximálisan odatették magukat, egy tetszetős támadás végén pedig Tordai Balázs kis híján növelte az előnyt, ám a labda a jobb oldali kapufán csattant. Aztán az eső is eleredt, de az időjárással mit sem foglalkozva az egy az egy elleni párharcok során továbbra is kemény ütközetek jellemezték a találkozót. Egy óra elteltével a Lokomotív ismét beszorult saját harmadába, csak nüanszokon múlt, hogy a békésiek nem egalizáltak, ugyanis előbb az egyik lövés a kapugát súrolta, majd egy lecsorgó labdát a támadó két méterről a kapu mellé vágta. A csereként beálló Batai Tamás és Székelyhidi Sándor új lendületet adott a hazaiaknak, a duó mindkét tagja leleményes és önzetlennek bizonyult, és többek között a labdát is jól tartották meg elöl. Azonban a cívisvárosiak újabb helyzeteiből nem született gól, így egy őrült, végletekig kiélezett hajrá következett. Az utolsó percekben bár a ladányiak többet birtokolták a labdát, fölényük meddőnek bizonyult, ugyanis a piros-fehérek továbbra is szervezetten védekeztek – jelzés értékű, hogy a hazai kapu elé leszálló galambpár több mint öt percen át ugyanazon ponton csemegézhetett. Máté Péter tanítványai megcsinálták, rendkívül okos játékkal, a taktikát láthatóan teljes mértékben megvalósítva 1–0-ra legyőzték a szimpatikusan küzdő, jó erőkből álló ellenfelüket, a lefújás utáni pillanatokban a DVSC kispadja körül érthetően nagy volt az öröm.

NB III Keleti csoport, 1. forduló

DVSC II. – Körösladány: 1–0 (1–0)

DVSC II.: Erdélyi – Kusnyír, Fábián, Bökönyi (Gomes 90’), Sárosi, Tordai, Takács B., Füzfői, Zahuczky, Horváth Z. (Székelyhidi 80’), Rácz B. (Batai 66’)

Vezetőedző: Máté Péter

Gólszerző: Horváth Z. 20’

T.H.