Labdarúgás: Megfürdött a Tiszaújváros a DEAC pályán

A végig nagy fölényben és nagy kedvvel futballozó egyetemisták egy ötöst gurítva vették el a Tisza-partiak veretlenségét.

0

244429487_949168278996486_6264779750826020125_n-300x158 Labdarúgás: Megfürdött a Tiszaújváros a DEAC pályánFotó: Kovács Péter

A sokadik rangadó várt az egyetemi csapatra, mely ezúttal az 5. helyen álló Tiszaújvárost fogadta vasárnap délután az Egyetemi Sporttelepen. Sándor Tamás legényei folytatni akarták jó sorozatukat, begyűjtve a három pontot, tapadni a dobogón lévő riválisokra, valamint leszakítani az üldözőket. A vendégek szakvezetője nem ismeretlen a debreceni szurkolók körében, korábban a DVSC szakmai munkáját irányította. A fekete-fehérek hazai pályán még veretlenek voltak, bíztunk benne nem szakad meg ez a remek széria.

A DEAC vezette az első támadást, Tochukwuk már az első percben egy távoli lövéssel próbálkozott, de Herceg kapusnak nem kellett játékba avatkoznia. Az attakot követően kiegyenlítődött a játék, mindkét fél megfontoltan szövögette támadásait. A hazaiak előtt adódott újabb lehetőség, Spitzmüller centererezését mentették szögletre kétségbeesetten a hazai védők. A sarokrúgás után Bereczki fejesét még bravúrral védte a fürdővárosi cerberus, de az újabb szögletet követően Virág már nem hibázott, a labda a hálóban kötött ki. (1-0). Az előny birtokában nyugodtan futballozhattak az egyetemisták, megbecsülve a labdát, pontos átadásokkal építve fel támadásaikat, nem is eredménytelenül. Mielőtt letelt volna az első negyedóra, megduplázta előnyét a fekete-fehér gárda: Bereczki tört be a tizenhatoson belülre, majd Tochukwu elé került a labda, aki fordulásból kilőtte a bal alsó sarkot (2-0). A vendégek próbáltak minél hamarabb visszajönni a meccsbe, de tökéletesen zárt a hajdúsági védelem, minden kísérlet kudarcba fulladt. Deczkinek a 24. percben akadt először munkája, egy távoli szabadrúgást kellett hatástalanítania, de minden gond nélkül szedte le a középre tartó labdát. Az egyetemisták futballoztak veszélyesebben, Bereczki és Tochukwu igazán elemében volt, csak nagy nehézségek árán tudták őket tartani a tiszaújvárosi védők. Ebben a periódusban áttevődött a játék a vendégek térfelére, állandó veszélyben forgott a kék-sárgák kapuja. A 37. percben eldőlni látszódott a mérkőzés: Tochukwu bolondította meg a tiszaújvárosi védőket, betört az ötösön belülre, bár szerelték, de a labda Székely elé került, aki közelről a léc alá bombázott (3-0). A 42. percben a vendégek jelezték, még nem adták fel, egy szöglet után kis híján szépítettek, de a fejes a kapufáról vágódott az alapvonalon túlra. Ez volt a félidő utolsó momentuma, a DEAC megnyugtató, háromgólos előnyből várhatta a folytatást. A félidő krónikájához tartozik, hogy játékmesterét elvesztette az egyetemi gárda, Sándor sérülés miatt nem tudta folytatni a játékot, így a 43. percben első cseréjét ki kellett használnia a debreceni szakvezetőnek.

A folytatásban a vendégek próbáltak lendületesebben futballozni, a hazaiak ugyan átadták a területet, de kontroll alatt tartották a mérkőzést. Deczki munkája abban merült ki, hogy játékba hozza a labdát, védeni valója nemigen akadt. Az 59. percben veszélyezetetett először a Tiszaújváros, de gól hazai oldalon született: Bereczki szerzett labdát, rávezethette a kapusra, majd önzetlenül tálalt Tochukwu elé, aki közelről a hálóba passzolt (4-0). Ezzel lényegében el is dőlt a mérkőzés, ahhoz, hogy a fürdővárosiak pontot mentsenek, csoda kellett volna. Kis híján az ötödiket is megkaphatták volna, de Bereczki beadását a hosszún érkező Virág kevéssel mellé fejelte. Ami késik nem múlik, a 68. percben megszületett az ötödik debreceni gól: egy sakk-mattra kijátszott támadás végén a nem sokkal korábban csereként pályára lépő Sidibe bólintott a kapuba (5-0). A vendégek lélekben már feladták, de a hazaiak nagy kedvvel futballoztak, benne volt a levegőben, hogy nem ez volt a mérkőzésen az utolsó találat. Vitelki a 76. percben szabadrúgásból próbálta bevenni Deczki kapuját, de jól helyezett lövése a háló tetején landolt. Válaszul Sidibe veszélyeztetett, Herceg azonban az utolsó pillanatban felszedte a labdát a debreceni támadó elől. Az utolsó percben szépíthettek volna a Tisza-partiak, de Bartusz lapos lövése célt tévesztett, majd a mások oldalon Trencsényi szerezhette volna meg a hatodik találatot, csak centikkel tévedett. Újabb gól már nem született, de így is kiütéses DEAC győzelemmel zárult a mérkőzés.

NB-III 10. forduló

DEAC – Tiszaújváros: 5-0 (3-0)

DEAC: Deczki, Lakatos (Szabó 79’), Soltész, Orosz, Jankelic, Sándor (Gaczella 43’), Spitzmüller (Trencsényi 79’), Tochukwu (Sidibe 62’), Virág, Székely (Al-Sheraji 79′), Bereczki

Vezetőedző: Sándor Tamás

Gólszerzők: Virág 8’, Tochukwuk 15’, 59’, Székely 37’, Sidibe 68’

KZT