Lecsúszott a dobogóról a DVSC

Kétszer ledolgozta ugyan hátrányát a DVSC, ám az utolsó három paksi gólra nem tudott válaszolni, így vereséget szenvedett a csapat az atomvárosban.

0

DER04083-1024x683-1-300x169 Lecsúszott a dobogóról a DVSCFotó: dvsc.hu

A debreceni játékosok abban a tudatban léptek pályára a hét utolsó napján, ha nyernek, az utolsó fordulótól függetlenül, a 3. helyen zárják a 2025-16-os bajnoki sorozatot. Ezt az tette lehetővé, hogy pénteken a rivális ZTE vereséget szenvedett a Puskástól. Ám ahhoz, hogy ünnepelhessen a csapat és a szurkolók, a szintén a bronzra pályázó Paks együttesét kellett otthonában két vállra fektetni. Az előjelek biztatóak voltak, az atomvárosiakkal az első körben döntetlennel zárt a Vasutas, a második párharcot pedig megnyerte.

A Loki szakvezetője, hűen szokásához, ezúttal is változtatott a kezdőn, bár egy poszton kénszerből kellett módosítani, ugyanis Gordic az ETO ellen begyűjtötte 5. sárgáját, így egy meccset kénytelen kihagyni. Ezen kívül is volt még változás, a vonalon ismét Erdélyi állt, szűrőként Batik, a középpályán bal szélén Patai kapta meg a bizalmat. Sokan elkísérték a csapatot Paksra, és abban reménykedtek, a hármas sípszó után bajnoki bronzérmet ünnepelhetnek kedvenceikkel.

Bognár Tamás jelére fél kettőkor paksi lábról indult útjára a labda, és az első támadás végén már munkában voltak a VAR szobában ülők, Mejías kezezését vizsgálták hosszan. Percekig állt a játék, az esetet Bognár is visszanézte, majd ellépve a monitórtól a büntetőpontra mutatott. A tizenegyest Horváth értékesített – bár Erdélyi érezte az irányt – így a 5. minutumban vezettek az atomvárosiak (1-0). Azonnal válaszolt a Vasutas, Dzsudzsák szöglete után az előre húzódó Lang vágta félfurdaltból a kapuba (1-1). A gyors gólváltás után a Paks akarata érvényesült, ha nincs erdélyi, ismét betalálhattak volna a zöld-fehérek, de a Loki cerberusa felszedte Hahn elől a labdát. Válaszul Kusnyír adott középre, de belül nem érkezett társ, így oda lett a kecsegtető lehetőség. Nagy tempót diktáltak a csapatok, mindkét fél támadófelfogásban futballozott. A 18. percben ismét Erdélyinek akadt munkája, de megoldotta feladatát, a kilépő Böde elől biztos kézzel szedte fel a labdát az ötösön belül. Lüktető volt a játék, mindkét fél nagy erőket mozgósított, voltak lehetőségek, a kapuk azonban érintetlenek maradtak. A 25. percben ismét vezetett a Paks: Windecker belépve a tizenhatoson belülre, pontosan játszotta meg az érkező Bödét, aki 7 méterről a kapu jobb oldalába lőtt (2-1). Majd Erdélyi akadályozta meg, hogy az atomvárosiak ellépjenek kettővel, Windecker lövését hatástalanította. Volt zavar debreceni oldalon, ezt kihasználták a hazaiak és nyomást gyakoroltak a piros-fehérekre, akik elvétve tudták átlépni a felezővonalat. Kellett idő, mire rendezni tudták a sorokat, de érezhetően megfogta őket a második bekapott találat. Próbálkoztak ugyan a különbség eltüntetésével, ám a kapura nem jelentettek veszélyt. A 40. percben Papp Kristóf tüzelt 19 méterről, de rosszul célzott, a labda a jobb kapufa mellett egy méterrel hagyta el a játékteret. A félidő hajrájában azért összejött az egyenlítés: Kusnyír beadását Patai csúsztatta meg fejjel, a labda Guerrero elé került, aki kilőtte a hosszút (2-2). A gól után Bognár György befejezettnek nyilvánította az első etapot, amely játékrészben inkább a Paks irányított, de döntetlennel zárult.

A pihenő alatt Navarro nem látott okot a cserére, a negyedórás pauza letelte után változatlan összeállításban küldte pályára csapatát. Mezőnyjátékkal indult a második játékrész, mindkét csapat vezetett támadásokat, de a tizenhatosoknál elakadtak az attakok. Az első helyzet a cívisvárosiak előtt adódott, Dzsudzsák szöglete után Lang lőtt kapásból, de a bal felső be tartó labdát Kovácsik vetődve hárította. Nagy tempót diktáltak a csapatok, felváltva birtokolták a labdát, de a kapuk nem kerültek veszélybe. A 65. percben harmadjára is megszerezte a vezetést a Paks. szöglet után Windecker elé pattant a labda, aki közelről kilőtte a jobb alsót (3-2).  A gól után változtatott Navarro, Patai helyén Szécsi folytatta. Nem sokáig kellett várni az újabb gólra, ennek megint a házigazda örülhetett: Silye kapásból vágta a labdát a jobb alsóba (4-2). Erre reagált a Loki trénere, Lang helyett Komáromi, Dzsudzsák helyett Manzanara, Lang helyett Komáromi, Guerrero helyett Tercze klépett pályára. A cserék után Komáromi esett el a tizenhatoson belül, az esetet vizsgálták a VAR szobában, ám Vas megmozdulását nem láttak szabálytalannak. Próbálkoztak a hajdúságiak, hogy eltüntessék a különbséget, de nem jártak sikerrel, csak kisebb lehetőségekig jutottak, ráadásul a ráadásban Zeke 16 méterről bevette Erdélyi kapuját, ezzel a Paks 5-2-re nyerte a rangadót.

Labdarúgó NB I 32. forduló

Paksi FC – DVSC: 5-2 (2-2)

Paks: Kovácsik – Szekszárdi, Vas, Vécsei – Bévárdi (Zeke 46’), Papp K., Windecker, Silye – Horváth (Máté 85′) – Böde (Ádám 85′), Hahn (Szendrei 67’)

Vezetőedző: Bognár György

DVSC: Erdélyi – Kusnyír, Lang (Komáromi 75’), Mejías, Guerrero (Tercza 75’) – Batik, Szűcs – Kocsis, Dzsudzsák (Manzanara 75’), Patai (Szécsi 67’)- Szuhodovszki (Kohut 84′)

Vezetőedző: Sergio Navarro

Gólszerzők: Horváth 5’, Böde 25’, Windecker 65’, Silye 70’, Zeke 96′ ill. Lang 7’, Guerrero 44’