Lente Lajos szerint, kedden a németek és a svédek jutnak tovább

Az Eb nyolcaddöntő utolsó két mérkőzését rendezik kedden, mely találkozókkal kapcsolatban, a Loki Focisuli szakmai igazgatója, Lente Lajos árulta el, milyen eredményre számít.

0

lente-300x168 Lente Lajos szerint, kedden a németek és a svédek jutnak tovább

„Elégedett vagyok az Európa-bajnokságon látottakkal, a csapatok teljesítményével, a játék színvonalával. Több tízezer honfitársammal együtt, én is a magyar válogatottnak szurkoltam, mely csapat nagy meglepetést szerzett számomra a csoportkörben. Mindhárom meccsen hatalmas szívvel és nagy akarattal futballoztak a fiúk, kondicionálisan is felvették a versenyt a világelitbe tartozó válogatottakkal. Sajnálom a németek elleni utolsó hat percet, ott álltunk a továbbjutás küszöbén, de semmiféle szemrehányás nem érheti a játékosokat, emelt fővel jöhettek le a pályáról. A többi mérkőzést is nyomon követtem, már a nyolcaddöntők zajlanak, azt szokták mondani, bármi is volt a csoportkörben, egy új torna kezdődik. Vasárnap a belgák, még ha nehezen is, de Thorgan Hazard 42. percben szerzett góljával legyőzték a portugálokat, készülhetnek a negyeddöntőre, ahol Olaszországgal találkoznak. A legjobb nyolc közé várom még a franciákat, németeket is. Volt meglepetés is a tornán, hogy csak a legutóbbit említsem, a csehek két góllal legyőzték a jóval esélyesebb hollandokat, de a dánok Wales elleni magabiztos győzelmét is mondhatnám. Én szurkolok annak, hogy a négy közé egy „kis” csapat is odakerüljön, bízom benne, ez be is fog jönni” – fogalmazott Lente Lajos.

Kedden az utolsó mérkőzésekre kerül sor a nyolcaddöntőben, mely játéknapot 18 órától az angol-német párharc nyitja Londonban, majd a svéd-ukrán összecsapás zárja Glasgowban.

Anglia – Németország

06.29. 18:00      London

Kis szerencsével, kedden a magyar válogatott léphetett volna pályára a Wembley Stadion. Én gyermek korom óta német fan vagyok, Gerd Mülleren, Franz Beckenbaueren nőttem fel. A németek mint az élet más területén, a futballban is nagyon precízek, 19 világbajnoki szereplésükből 12 alkalommal érmet szereztek, négyszer meg is nyerték a legrangosabb tornát. Mindig számolni kell velük, még ha nehezen is lendülnek játékba, odaérnek legalább a legjobb négy közé. Az angolok 1966-ban megnyerték ugyan a világbajnokságot, de azóta nem szerepeltek jól világversenyen, annak ellenére, hogy sok jó labdarúgójuk volt, és van jelenleg is. Egy kiélezett, szoros mérkőzésre számítok, mely a rendes játékidőben döntetlennel zárul, és a németek a hosszabbításban jutnak tovább.

Tippem: 1:1

Svédország – Ukrajna

06.29. 21:00      Glasgow

Az ukrán keret nagy részét a Kijev adja, de van néhány, top-bajnokságban futballozó játékosuk is, mint Olekszandr Zincsenko (Manchester City), Jarmolenko (West Ham), Roman Jaremcsuk (Gent) vagy Ruszlan Malinovszkij (Atalanta). Ennek ellenére nem érzem őket elég erősnek, ellenben a svédeknek jó csapatuk van, olyan játékosok vannak a keretben, akik meg tudják határozni a mérkőzések kimenetelét, mint például Victor Lindelöf (Manchester United), Emil Forsberg (RB Leipzig), vagy éppen Dejan Kulusevski (Juventus). Egységesebbnek érzem a Janne Andersson csapatát, szerintem Svédország jut tovább.

Tippem: 3:0-ra nyernek a svédek.

KZT