
A 127. Atlétika Magyar Bajnokság harmadik napján az SVSE kiválósága, Bartha-Kéri Bianka már nyolcadszor nyerte meg a 800 métert pályafutása során a szabadtéri országos bajnokságon. A célban 2:01,37-nél állította meg az órát, ezzel megdöntötte azt a bajnoki csúcsot, mely az egykori debreceni klasszis, Lipcsey Irén nevéhez fűződött. A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola elődjének számító DMTE színeiben versenyző cívisvárosi atléta 44 évvel ezelőtt 2:01.50-es idővel nyerte a Népstadionban magyar bajnokságot.
„Anno nem gondoltam, hogy ilyen sokáig fog fennmaradni, már itt volt az ideje, hogy megjavítsák a bajnoki csúcsom. Ez egy olyan rekord, melyet egy évben csak egyszer lehet megdönteni, hiszen évente egy alkalommal rendeznek országos bajnokságot. Megmondom őszintén, én már korábban vártam ezt Biankától, ám nagyon örülök, hogy végre sikerült neki. Egyébként nem csak az én bajnoki csúcsom lett a múlté, ugyanis az 1500 méteres rekordot is debreceni atléta, az akkor DEAC színekben induló Lázár Magdolna tartotta, amit szintén 44 év elteltével sikerült megjavítania Wagner-Gyürkés Viktóriának. Bízom abban, az újabb rekordokra nem kell bő négy évtizedet várni” – fogalmazott a csúcsdöntéssel kapcsolatban az egykori kiváló középtávfutó.
Az idei országos bajnokságon kiválóan szerepeltek a debreceni atléták, a bajnoki címek mellett Kozák Lucának az országos csúcsot is sikerült megdöntenie 100 gáton.
„Természetesen követtem az OB eseményeit, főként a debreceni érdekeltségű számokat. Sajnálom, hogy Luca 100 síkon nem tudta megvédeni címét, ám a 100 gátat új magyar rekorddal nyerte, ami jó előjel a közelgő Európa-bajnokságra nézve. Örülök, hogy Gréta (Kerekes Gréta – szerk.) is magára talált és 13 másodpercen belüli idővel, a 2. helyen ért célba. Klekner Hanga is közel állt a csúcsdöntéshez, jó formában van, úgy vélem, még idén sikerül átadnia a múltnak az edzője által tartott rekordot. Koroknai Tibor kilencedjére védte meg címét 400 gáton, mint ahogy a gerelyhajító Szilágyi Réka is felállhatott a dobogó legmagasabb fokára. Jó érzés tudni, hogy ilyen sok magyar bajnok atlétája van Debrecennek” – tekintett vissza a hétvégi OB-ra Lipcsey Irén.
KZT




