Loki Focisuli U15: Bárány mesterötösével ütötték ki a Sényőt

Mindkét félidőben négy-négy gólt szerezve tért vissza a győztes útra vasárnap a Loki Focisuli korosztályos együttese.

0

IMG_20210426_182249-300x181 Loki Focisuli U15: Bárány mesterötösével ütötték ki a Sényőt

Előző héten hatgólos vereséget szenvedett a kilenc ukrán fiatallal felálló Tarpától Nagy Bence csapata, melynek okán lecsúsztak a dobogó harmadik fokáról. A 27. fordulóban a Sényő ellen szerettek volna visszatérni a debreceni fiatalok a győztes útra, ismét visszaszerezni a 3. helyet, versenyben maradni a bajnoki ezüstért vívott küzdelemben.

A piros-fehérek nagy lendülettel vetették bele magukat a küzdelembe, támadószellemben, kombinatívan futballoztak az kezdő sípszótól. Fölényük hamar eredményességgel párosult, Bárány Bogát a 8. percben megkezdte a gólgyártást. A következő találatra meglepő módon sokat kellett várni, Diószegi Szabolcs az első félórához közeledve vette be a sényői kaput, igaz, egyből duplázott. Bárány sem akart lemaradni társától, a 33. percben ős is második találatát jegyezhette.

A második félidőben tovább folytatódott a Bárány-show, csapat gólgyárosa, ismét három alkalommal zörgette meg a hálót, sorozatát Varga Vencel szakította meg, aki a 60. percben juttatta át a labdát a gólvonalon.

Győzelmével ismét fellépett a dobogóra a Loki Focisuli korosztályos együttese.

Szép volt srácok!

Loki Focisuli – Sényő: 8:0 (4:0)

Loki Focisuli: Dobó, Kovács B. (Marinka 52’), Oláh (Zöld 59’), Bárány, Diószegi, Hadházi (Berhés 52’), Sipos, Májercsik (Sóvári 41’), Pirka (Burzán 52’), Nagy Gy. (Pásztor 59’), Varga V.

Edző: Nagy Bence

Gólszerzők: Bárány 9’, 33’, 47’, 76’, 78’, Diószegi 25’, 30’, Varga V. 60’

KZT