Második edzőmérkőzés is behúzva

Két napon belül a második felkészülési mérkőzésén lépett pályára a DVSC-TVP. Ezúttal a szintén az NB1/B-es küzdelemsorozatban edződő Hajdúnánás volt az ellenfél.

0

kezikeknincsrendben Második edzőmérkőzés is behúzvaMieink a tegnap látott kezdőcsapattal vágtak neki a találkozónak, mely az osztálykülönbség dacára sokáig szoros küzdelmet hozott. Bár Román Dorina remekül játszott, többször megverte védőit, támadásainkat bosszantó hibák sokasága fűszerezte. A játékvezetői páros pedig a kelleténél szigorúbb síppal szórta a kétperces büntetéseket mieinknek, így a sokáig sztrájkoló eredményjelző szűk egygólos hazai előnyt mutatott az első harminc perc végén (15-14).

A folytatásban sem vett páli fordulatot a játékunk, bosszantó és felelőtlen hibáinknak köszönhetően jó tíz percig még tartotta magát a lelkes vendéggárda. Fiataljaink azonban nem hagyták annyiban: Román Dorina eredményes játéka mellett Pénzes Laura is energikus, hatékony kézilabdával jelentkezett, így fokozatosan sikerült duzzasztanunk a különbséget, majd a hajrára teljesen felőröltük ellenfelünket, hiszen indításból többször több ízben is eredményesek tudtunk lenni.

A meccs legnagyobb, s talán egyetlen pozitívuma a Román-Pénzes duó bátor, nem utolsósorban eredményes játéka volt. Végül 31-23-nál ért véget a meccs.

DVSC-TVP–HAJDÚNÁNÁS 31– 23 (15–14)

DVSC: Lajtos – Varsányi 1, Hajduch 2, Román 8 (3), Sirián 3, Borges-Lima 4, Hársfalvi 2.  Csere: Horváth-Pásztor (kapus), Vantara-Kelemen 5, Pénzes 5 (3), Palsdottír, Csáki 1

HAJDÚNÁNÁS: Szabó V. – Poór, Lengyel 1, Lévai 6 (2), Tar Cs. 1, Fábián 7 (2), Takács P. 4 (1) Csere: Dorogi (kapus),  Lakatos E., Darabos 2, Csicsószki 1 (1), Molnár F. 1 (1).

Legközelebb bajnoki mérkőzésen láthatjuk Lányainkat, az esztendő utolsó előtti napján. Akkor a Békéscsaba lesz az ellenfél.

T.S.