
Rendhagyó volt a mérkőzés abból a szempontból, hogy ezúttal két 60 perces félidőt játszottak a csapatok. Tőzsér, Garba, Kosicky, Barna és Bereczki sérülés, betegség miatt hiányzott a találkozóról.
Az első félidőben egyértelműen a DVSC dominált, a piros-fehér alakulat irányította a játékot, rákényszerítették akaratukat ellenfelükre. Megvalósították azt az edzői elképzelést, miszerint magasan védekezzenek, labdavesztések után már a Békéscsaba térfelén letámadtak, hibára késztették ellenfelüket. Ezt hatékonyan alkalmazták, a Békés-megyei alakulat csak ritkán tudott kijönni saját térfeléről. Mikor átlépték a felezővonalat, semmi veszélyt nem jelentettek Nagy Sándor kapujára, a Loki védelme tökéletesen működött, leszűkítették a területeket, jól zárták le a passzsávokat. Az első gólra nem kellett sokat várni, a 9. percben Bódi pontos átadása után Szécsi lapos, a jobb alsóba tartó lövését még védte a csabai kapus, de a kipattanóra érkezett Adeniji és megszerezte a vezetést. Negyedórával később Varga ugratta ki Adenijit, a nigériai támadót a Békéscsaba kapusa csak szabálytalanul tudta megállítani. A tizenegyest Bódi félmagasan a kapu baloldalába bombázta. Teljesen megérdemelten vezetett a debreceni gárda, az egész játékrészben fölényben futballoztak, jól járatták földön a labdát, próbálták helyzetekig kidolgozni támadásaikat.
Szünet után, mint a Nyíregyháza ellen, ismét teljes sort cserélt Vitelki Zoltán, több fiatal játékost is pályára küldött (Pintér, Lakatos, Fűzfői, Baráth). A második játékrészben már kiegyenlített volt a játék, valamivel többet birtokolták a labdát a vendégek. Mindkét oldalon több volt a pontatlanság, ennek ellenére eljutottak helyzetekig a csapatok. Gólt viszont csak a Békéscsaba szerzett, a 73. percben egy alapvonalról visszagurított labdát, a Loki kölcsönben lévő játékosa, Burai értékesített. A találkozón lehetőséget kapott a Putnokról érkezett, próbajátékon lévő Csirszkij Martin is.
Edzőmeccs
DVSC – Békéscsaba: 2–1 (2-0)
DVSC I. félidő: Nagy S. – Bényei, Kinyik, Pávkovics, Ferenczi – Bódi, Kusnyír, Haris, Varga K. – Szécsi, Adeniji. 7
II.féldiő: Hrabina – Lakatos B., Szatmári, Belényesi, Fűzfői – Pintér Á. (Damásdi), Csősz, Baráth, Kundrák (Csirszki) – Trujics, Bévárdi
Gólszerzők: Adeniji 9’, Bódi 23’ ill. Burai 73’




