Megázott a gólzáporban a DEAC jégkorongcsapata

Háromgólos hátrányból fordított a Brassó a Debreceni Jégcsarnokban, így négy mérkőzést követően 2–2-re áll az egyik fél negyedik győzelméig tartó elődöntő az Erste Ligában.

0

20210320_DEAC-Brasso-2-300x200 Megázott a gólzáporban a DEAC jégkorongcsapataFotó: Derencsényi István/DEAC

Ahogyan arra előzetesen számítani lehetett, a DEAC és a Brassó elődöntőjének első három felvonása egyaránt roppant izgalmasan, kiélezetten alakult, s a gólokkal sem maradtak adósak a felek, a szombati összecsapáson például tíz találat esett. Miután az egyetemisták elvették riválisuk pályaelőnyét, a Brassó is nyerni tudott a Debreceni Jégcsarnokban, vasárnap pedig ezt a bravúrt szerette volna megismételni a romániai alakulat. Dave MacQueen némileg szokatlan módon a play-off során is előszeretettel cserélgeti kapusait, így ezúttal az első harmadban Polc Patrik állta a hazai rohamokat, míg a DEAC légióst cserélt, ezúttal Pesztunov került be a keretbe, Izacky kárára.

Nem finomkodtak a srácok, egyből a közepébe vágtak, Finucci korongszerzését követően Fowlie lövését kellett bravúrral védenie Hetényinek, s a DEAC ellentámadásai is hordoztak magukban veszélyt. Vezetést mégis a Brassó szerzett, alig két perc telt el a mérkőzésből, amikor Tranca lopott korongot Voklától, majd betört a debreceni harmadba, s kilőtte a jobb alsó sarkot. A szombati összecsapáshoz hasonlóan ezúttal is korán előnybe került a vendégcsapat, de a folytatás szerencsére ellentétesen alakult, egy perccel később ugyanis egyenlítettek az egyetemisták, Kiss Roland távoli lövését követően a kipattanót Jan Dalecky közelről váltotta gólra. Lendületesen lüktetett a játék, nem sokkal később Turcotte fonáklövését Polc védte, majd Fowlie próbálkozása súrolta a kapuvasat, egy gyors brassói ellentámadás végén pedig Finucci lövését kellett hatalmas bravúrral hárítania Hetényi Zoltánnak. Még mindig csak hat perc telt el a korongbedobás óta, amikor fordított a DEAC, miután Pesztunov elhozott egy bulit, majd Hári remek kapáslövése utat talált a jobb alsó sarokba. Sokáig azonban nem örülhetett a házigazda, hiszen kisvártatva érkezett az egyenlítés, Radim Valchar fejezett be góllal egy kontratámadást. Péter Balázs kiállítása nyomán emberelőnybe került a Debrecen, s valóságos össztűz zúdult Polc kapujára, de a brassói hálóőr állta a sarat. A kiegyenlített első harmadot két hazai találat zárta le, előbb Turcotte kurta-furcsa próbálkozása pattant a gólvonalon túlra, majd Novotny cselezte be magát a kapu előterébe, s elegánsan a jobb felső sarokba emelt.

Aki még tudta követni az eseményeket, kimatekozhatta, hogy 4–2-es debreceni előnyről kezdődött a második felvonás, s a folytatásban sem lassítottak a csapatok, a rájátszásban szokatlan módon a támadóhoki dominált, ebből pedig egy remek mérkőzés kerekedett. Egyedül Novotny szerencsétlen sérülése rondított bele az összképbe, a cseh támadó sérült térdére esett rá, s kórházba kellett szállítani. A folytatásban érte is küzdöttek a társak, s tették ezt sikerrel, hiszen előbb kivédekeztek egy emberhátrányt, majd növelték előnyüket, Molnár lekészítését követően Hári Norbert a kék vonalról lőtt hatalmas gólt a bal felsőbe. Nem sokkal később Turcotte előtt adódott nagy lehetőség, egyszóval akkor került helyzetbe a DEAC, amikor csak akart, így ami ezután következett, bizonyára egyetlen debreceni szimpatizáns sem látta jönni… Pedig ilyen a jégkorong, a Brassó új erőre kapott, s négy percen belül három gólt szerezve 5–5-re módosította az állást. Kronológiai sorrendben haladva, előbb McFadden lövése csúszott a vasról a gólvonalon túlra, majd egy buli után Bors lőtt hatalmas gólt a kékről, végül pedig Valchar kapu mögötti átadását Klempa továbbította közelről a bal alsó sarokba. A tetemes előny szempillantás alatt elolvadt, David Musial pedig igyekezett rendezni csapata sorait, a harmad utolsó perceiben tudatosan lassította a játékot a mezőnyfölényben hokizó debreceni alakulat. Az újabb brassói találatot azonban nem sikerült elkerülnünk, Péter távoli lövése Hetényi botjáról felperdült, Tranca pedig közelről a kapuba kotorta, így megfordították a mérkőzést a vendégek.

Húsz perc azonban még hátravolt az őrült mérkőzésből, az első két harmad féktelen rohanása után érthető módon a végjátékban már a biztos védekezésre ügyeltek a csapatok, így kevesebb tiszta helyzet alakult ki a kapuk előterében. A játék képe továbbra is teljesen kiegyenlített volt, a brassóiak kőkeményen, de szabályos keretek között védekeztek, így nem próbálkozhattunk emberelőnyből, de egyenlő létszámnál is a DEAC birtokolta többet a korongot. Szépen felépített, kijátszott támadásokkal igyekeztek felőrölni a vendégek ellenállását az egyetemisták, de az utolsó átadásokba, lövésekbe rendre hiba csúszott, az idő malma pedig a farkasok javára őrölt. A legnagyobb lehetőség Dalecky előtt adódott, életerős próbálkozását a Polcot váltó Tőke mamuttal tudta védeni, Turcotte kísérlete pedig elment a kapu előtt. Három perccel a vége előtt Mazzag szólója végén hárított bravúrral a vendégek kapusa, David Musial pedig nem várt tovább, időt kért, s lehozta Hetényi Zoltánt. Sajnos az üres kapus taktika ezúttal sem jött be, Kloz korongvesztését követően Molnár Zoltán ugyanis szinte azonnal pontot tett a mérkőzésre. A negyedik elődöntőt 7–5-re nyerte meg a Brassó, amely így egyenlített az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban, s visszaszerezte pályaelőnyét az ötödik felvonás előtt, melyet kedden rendeznek majd a Cenk lábánál.

Jégkorong Erste Liga, 4. elődöntő

DEAC – Corona Brasov Wolves 5–7 (4–2, 1–4, 0–1)

DEAC: Hetényi – Kloz (1), Filbrandt – Sándor F., Kiss R. (2) – Bogesics, Vokla – Dalecky 1, Novotny 1, Turcotte 1 (2) – Hári N. 1, Pesztunov (1), Kulesov – Mazzag 1, Berta, Molnár D. (1) – Kiss P., Kozma F., Szűcs I.

Vezetőedző: David Musial

David Musial: Nagyon nehéz helyzetben voltunk a mai mérkőzésen, hiszen Jakub Izacky hátsérülés miatt eleve nem léphetett pályára, a második harmad legelején pedig elvesztettük Dominik Novotnyt is. Ennek ellenére harcoltunk becsülettel, a Brassó azonban rutinosan lehozta a harmadik harmadot. A gondjaink ellenére nem adjuk fel a párharcot, Brassóban már nyertünk kétszer, miért ne nyernénk harmadjára is?

P.G.