Fotó: dvsc.hu
Nestor El Maestro legénysége legutóbb megnyerte a keleti rangadót, és a sikernek, na meg a rivális Nyíregyháza vereségének köszönhetően, hosszú idő után a vonal fölé került. Teljesen megérdemelten gyűjtötte be a pontokat a DVSC, szinte minden téren ellenfele fölé nőtt. A meccs embere egyértelműen a mesterhármast jegyző Bárány Donát volt, de a győzelemből mindenki kivette a részét, az egész csapat jó teljesítményt nyújtott. Csütörtökön újabb jó hír érkezett, az MLSZ Versenybizottsága elutasította a Kecskemét óvását és a pályán elért eredményt hagyta jóvá, így a sereghajtó kezdhet készülődni a másodosztályra.
A DVSC a 10. helyről várhatja a következő fordulót, három pontra van a zalaiaktól és négyre a Fehérvártól. Szerencsés esetben zárkózhatnak a debreceniek a két gárdához, ám ehhez otthonában kellene legyőzni az Újpestet. A lila-fehérek tavasszal nagyon megtorpantak, kilenc meccsből egyet sem tudtak megnyerni, csak három döntetlenre futotta erejükből.
A 2024-25-ös versenykiírásban a Vasutas még nem tudta legyőzni az UTE-t, augusztusban a Szusza Ferenc Stadionban 3-0-ra nyertek a lilák, decemberben pedig egy góllal bizonyultak jobbnak Debrecenben. A jelenlegi forma alapján esélyes a Loki, hogy elhozza a három pontot a Megyeri útról, ha azt a teljesítményt nyújtja a gárda, mint a DVTK ellen, sikerrel zárhatja a fővárosi túrát. Ez a győzelem is sokat érhet, ha a Nyíregyháza kikap a Fehérvártól, öt egységnyi lenne a hátrányuk, ha pedig Zalaegerszegen érvényesül a papírforma és nyer a Fradi, pontszámban beérik a hajdúságiak a kék-fehéreket.
Labdarúgó NB I 27. forduló
Újpest FC – DVSC
04.13. 14:00 Szusza Ferenc Stadion