Megfosztották a Lokit egy jogos büntetőtől

A Videotont fogadta a Nagyerdei Stadionban Herczeg András csapata szombat este. A vendégek megszerezték a három pontot, de a játékvezető elkövetett egy, a mérkőzést döntően befolyásoló hibát, amiről még a TV kommentátor, Hajdú B. István is szemérmesen hallgatott, nem ítélt meg egy jogos tizenegyest a debreceni csapat javára.

2

Herczeg-téli-csíkos Megfosztották a Lokit egy jogos büntetőtőlA mérkőzés előzményéhez tartozik, hogy több játékos is sérüléssel bajlódott a felkészülés alatt és mint korábban Herczeg András elmondta, e miatt edzéseket kellett kihagyniuk, voltak, akik csak pár nappal a mérkőzés előtt tudtak bekapcsolódni a közös munkába.

„Több játékos sérülés miatt kihagyott edzéseket, de ez nem látszódott a mérkőzésen, inkább magukhoz képest visszafogottabb teljesítményt nyújtottak. Nem tudhatjuk, mi lett volna, ha mindenki 100%-os állapotban lép pályára”.

Nagyszerű első félidőt produkáltak a csapatok, magyar pályán ritkán látható iramot diktáltak, lüktető volt a játék, helyzetek mindkét oldalon bőségesen akadtak. Volt izgalom, gólok, feszültség, minden, ami egy rangadótól elvárható. A Loki nem beállt védekezni, mint több csapat is a Videoton ellen, hanem bátran támadott.

„Lehet, furcsán hangzik amit mondok, az eredmény tükrében, de a támadójátékunkkal nem volt probléma. Gyors támadásokat vezettünk, a megszerzett labdákkal hamar az ellenfél kapuja elé értünk, voltak helyzeteink. Mengolo megszerezhette volna a vezetést, sajnos rossz döntést hozott, ha értékesíti a helyzetét, másképp alakulhatott volna a mérkőzés’.

A Videoton meglehetősen hamar vezetést szerzett, majd 10 perc elteltével növelni tudta az előnyét. Lazovic nem a tipikus támadó poszton játszott, kicsit hátrébb lépve, inkább pontos passzokkal próbálta helyzetbe hozni társait, valljuk be, legtöbbször sikeresen.

„Lazovic klasszis játékos, tudtuk, hogy nagyszerűen hozza helyzetbe társait, most is pontos labdákat adott Géresinek és Scepovicnak. Úgynevezett rombusz alakzatban játszottak, készültünk is erre, edzéseken gyakoroltuk is, hogyan védekezzünk ez ellen, de mint mondani szoktam, a puding próbája az evés, mérkőzésen dől el, ebből mit tudunk megvalósítani. Úgy gondolom, a Videoton a legjobb mérkőzését játszotta a bajnokságban”.

A Loki mindent megpróbált, hogy gólt, gólokat érjen el, veszélyes támadásokat vezettek, a gólszerzési lehetőség benne volt a játékukba. A védekezéssel viszont adódtak gondok, a fehérváriak mélységi beindulását nem tudták lereagálni, ezzel helyzetbe hozták többször is az ellenfelet, amit ki is tudtak használni, mindkét góljukat így szerezték az első játékrészben.

„Ezen a mérkőzésen nem tudtuk a megszokott, fegyelmezett védekezést megvalósítani, nagy területeket adtunk ellenfelünknek, nem tudtuk megakadályozni a mélységi beindulásokat. Menet közben válthattunk volna szerkezetet, amire volt példa más mérkőzéseken, egy ék és öt középpályásra, de jól és veszélyesen játszottunk, így nem módosítottam”.

2:1-es állásnál viszont volt egy eset, ami megváltoztathatta volna a mérkőzés képét, ha a bíró nem téved. Varga Kevint a tizenhatos oldalvonalánál Fejes fellökte, a játékvezető észlelte is az esetet és szabadrúgást ítélt a Loki javára. Az egész szépséghibája viszont az a tény, hogy a szabálytalanság a büntetőterületen belül történt. A szabály ugyanis egyértelműen kimondja, a szabadrúgást onnan kell elvégezni, ahol a szabálytalanság elkövetése elkezdődött, ebben az esetben bőven a tizenhatoson belül történt, hiába csak kívül esett el Varga Kevin. A téves ítélet pedig nagyban befolyásolta a mérkőzés alakulását.

ds_2017_11_19_18_35_2 Megfosztották a Lokit egy jogos büntetőtől
Egyértelműen látszik, tizenhatoson belül történt a szabálytalanság

„Volt egy tizenegyes szituáció, ami véleményem és többek véleménye szerint is egyértelműen büntető volt, ha azt megítéli számunkra a játékvezető és értékesítve egalizáljuk az állást, az nagy erőt adott volna a játékosoknak és a szurkolóinknak is és egészen más eredmény születhetett volna”.

ds_2017_11_19_18_35-1024x501 Megfosztották a Lokit egy jogos büntetőtől
A játékvezetőnek tisztán kellett látnia az esetet, tökéletesen vonalban volt

A csapat valóban mindent megpróbált, hogy zárkózni tudjon, Herczeg András cserékkel próbálta erősíteni, frissíteni a támadó alakzatot, sajnos nem sikerült újabb találatokat szerezni. A Videoton viszont növelni tudta az előnyét, ami után megtört a Loki lendülete.

„A kényszerítőt rosszul reagáltuk le. Ez a találat el is döntötte a találkozót, megtört minket. Úgy gondolom, nincs okunk szégyenkezni, a csapat mindent megtett, hogy másképp alakuljon a mérkőzés, de ilyen a futball, legtöbbször a jobbik csapat nyer és ezen a találkozón a Videoton jobb volt, nemhiába elsőszámú várományosa a bajnoki cím megnyerésének”.

 

Vezetőedzőnkkel egyet értve, valóban nincs ok a szégyenkezésre. Nem szabad elfelejteni, ez a csapat még épül, több olyan játékos van a keretben, akiknek az idei bajnokság az első, amikor az első osztályban játszhatnak. A csapat erőn felül teljesít, valljuk be, nyáron senki nem gondolta volna, a bajnokság ezen szakaszában a 3. helyen fog állni.