Fotó: deac.hu
Némi görcsösséget már a feldobástól kezdve érezni lehetett a felek játékán, ami nem meglepő, hiszen nagy volt az ütközet tétje a bennmaradásért vívott harc szempontjából. A kezdeti perceket pontatlan megoldások jellemezték, leginkább a mieink oldalán. Ugyan a Várszegi Ádám távoli találataira építő hajdúságiak szekere támadásban is döcögött, főként védekezésben akadtak gondjai a Kádár-legénységnek. Akadémistáink bizonytalanságát megneszelve a vendégek alaposan felbátorodtak, a nyitó felvonás hajrájában Dormán Balázs kettesét követően már kétszámjegyű fórt birtokoltak. Közvetlenül a kisszünet előtt szerencsére Turán Simon még behintett egy triplát, így valamelyest kedvezőbb szájízzel vonulhattak pihenni növendékeink, de elégedettek a legkevésbé sem lehettek addig nyújtott teljesítményükkel (16-24).
A folytatásban még nehezebb helyzetbe kerültek a fehér-feketék, miután ellenfelük egy 9-0-s futást produkálva tért vissza a parkettre. Hőgye Patrik egy bravúros 2+1-es akcióval igyekezett kihúzni övéit a viszontagságos időszakból, Hegedüs Brúnó személyében pedig gyorsan meg is találta társát – a következő minutumokban a cívisvárosi erőcsatár sorozatban nyolc egységet tett be a közösbe. Erre grátiszban még egy Hőgye-villanás érkezett, ezáltal a második etap derekára hátránya java részét el is tüntette a DEAC (33-35). Károly Máté időkérése után az amerikai Kevin Swanson kosarai révén őrizte minimális vezetését a Budafok, ám nem sokáig, hiszen Bata Olivér hármasát Hegedüs Brúnó újabb két ponttal toldotta meg, amivel döntetlenre módosult az állás. Hogy mégse teljesen egyenlő feltételekről induljon újra a küzdelem, arról Piukovics Bálint gondoskodott, aki az utolsó szó jogán elsüllyesztett egy bombát a házigazda gyűrűjében (40-43).
Az együttesek a harmadik játékrész során is hatalmasat küzdöttek egymással, annyi változás viszont történt, hogy a palánkcserét követően többnyire a Ságodi Róbert vezényelte U23-asaink kontrollálták az események alakulását. Leszakítaniuk ellenben nem sikerült a szívósan tapadó riválisukat, legnagyobb előnyüket az addigiaknál kevésbé eseménydús, pontszegény periódus befejeztére építették ki (56-51).
Amikor már úgy tűnhetett, hogy a debreceni fiatalok végleg átvették az irányítást, Tursics Krisztián és Piukovics Bálint egy-egy külső dobással emlékeztette őket arra, hogy az összecsapás a lefújásig tart (58-59). Czermann Patrikék rendkívül éretten reagáltak a fenyegetésre, magasabb fordulatszámra kapcsoltak, és a végjátékban egy 15-3-as szakaszt repesztve eldöntötték a diadal sorsát. Az elképesztően fontos győzelemből több játékosunk is remek produkcióval vette ki a részét, de a tripla-dupláig (11 pont, 11 gólpassz, 10 lepattanó) jutó Ságodi Róbert performanszát érdemes külön is kiemelnünk. A DEAC hat körön át tartó vesszőfutása tehát megszakadt, mi több, Hőgye Patrikék a tabella nyolcadik pozíciójára ugrottak.
DEAC U23 – Budafok: 77-67 (16-24, 24-19, 16-8, 21-16)
DEAC: Ságodi 11/3, Hőgye 10, Várszegi 6/6, Hegedüs 18/12, Czermann 9
Cserék: Tóth 7, Bata 8/6, Varga S. -, Bankó 5, Fekete-Gál -, Csizmadia -, Turán 3/3
Vezetőedző: Kádár Tamás
Kádár Tamás: Gratulálok a srácoknak a győzelemhez, hiszen nagyon értékes két pontot szereztünk, azonban ezen felül sok pozitívumot nem tudnék kiemelni, támadásban és védekezésben is sok hibával játszottunk. A lényeg, hogy újra a siker útjára léptünk; rendkívül fontos feladatok állnak előttünk még a naptári évben, mostantól azokra kell koncentrálnunk.




