
Napjainkban szerencsére egyre többen fordítják szabadidejüket a sportolásra. Mivel a Nagyerdei Stadion körüli futókörben remek lehetőség rejlik, ezért napról-napra rengetegen használják. A felület az utóbbi időszakban elkopott, így a felújítása szükségessé vált. Hétfő reggel a helyszínen sajtótájékoztatót tartottak, az eseményen megjelent Papp László, Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere, valamint Majer Tamás, önkormányzati képviselő.
„Debrecen ezen része alapvetően a sportról, a rekreációról, valamint a mozgásról szól. 2011-ben megálmodtuk, hogy milyen legyen az új Nagyerdei Stadion, amely 2014-ben készült el. Szerettük volna azt elérni, és továbbra is támogatjuk, hogy ne csak a futballról szóljon a stadion léte, hanem más is kapcsolódjon hozzá. Többek között így született meg a futókör ötlete, a téli időszakban felállított jégpálya, de maga a létesítmény is több funkciót tölt be. Az elmúlt bő hét esztendő egyértelművé tette számunkra, hogy a futókör az egyik legjobb kiegészítő fejlesztése volt a stadionnak. A pálya megkopott burkolata megérett a felújításra, így nem volt kérdés, hogy meg kell frissíteni a futókört. A lokálisan sérült részeket kivágják, felöltik a felújított gumiburkolattal, illetve a pálya kap majd egy új alapozóanyagot és egy lapréteget, ezáltal kicsit vastagabb is lesz.” – mondta Papp László.
A polgármester kiemelte, hogy a pálya több, mint 1100 méter hosszú, a szintkülönbségek pedig még inkább élvezetessé, izgalmassá tehetik a futást. A hétfőn kezdődő felújítással október második felére szeretnének végezni, így körülbelül egy hónap alatt készen is lesznek a munkálatokkal. A felújítás költsége 44 millió forint lesz, az összeget a kivitelező cég pályázati úton nyerte el. A futókör nem lesz teljes egészében lezárva, csak az éppen újítás alatt álló részeket nem lehet majd használni.
„Ha Debrecenben bárki futni szeretne, annak az első számú célpontja a Nagyerdei Stadion melletti futókör” – fejtette ki gondolatait Majer Tamás. Az önkormányzati képviselő elmondta, hogy a városban több futópálya is van, de ez a futókör talán a legnépszerűbb, ugyanis minden pillanatban lát valakit futni a körön.
„A Nagyerdő szívében különleges futni, a mozgás közben is csodálatos környezet vesz bennünket körül. A pálya megérett a felújításra, hiszen az város lakossága napról-napra használja. Kiemelendő, hogy nemcsak a debreceniek, hanem az ide látogató nyaraló és kikapcsolódni vágyó személyek is rendszeresen igénybe veszik. Elkopni pedig csak akkor tud, amit rendszeresen használnak is. Reméljük minél hamarabb készen lesz a pálya és újra birtokba vehetik a futni vágyók a szakaszt” – hangsúlyozta Majer Tamás.
T.H.




